„A brigád tagjai között voltak cigány és magyar etnikumú állampolgárok, de ebből semmilyen probléma nem származott, mert mindenki szorgalmasan dolgozott. Ahogy polgármester úr elmondta, itt azok maradtak, akik megbecsülik a munkát”
"Hogy lehet egy levitézlett pszichopatát a magyar politikai paletta egyik legnormálisabb emberével összehasonlítani???"
Gyurcsány helyett mondhattam volna bármelyik párt bármelyik nagyfejűét, nem Gyurcsány volt a lényeg hanem hogy politikus mindkettő, felesleges leragadnod ezen.
Ez kampányfogás, lehet téged annyira megzavar a személyes szimpátia, hogy nem látod, de ez az.
Amúgy kis tévedésben vagy, azt mondtam, hogy anno a Fidesznek sikerült kicsinálnia a többi jobb oldali pártot, a Jobbiknak nem hiszem hogy sikerül elkapnia a Fideszt, fordítottjáról nem volt szó. Viszont azt reális veszélynek érzem a Jobbiknál, hogy ezzel a rebbottal csak radikális szavazatokat fognak veszteni, aki populista pártra akar szavazni annak ott a Fidesz, a baloldali szavazok meg ettől nem fognak rájuk dobni az Xet. Ők tudják, de pont azt az arcot vesztik el ami miatt eddig sikeresek voltak.