Vége a nők ingyenbulijának Tavasszal eljárást indított a Doboz nevű szórakozóhely ellen a HaHa egyik aktivistája, mert a nők ingyen mehettek be, a férfiaknak pedig 1000 forintot kellett fizetniük. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság most igazat adott neki.
Vége a nők ingyenbulijának
Érdekes módon eddig egy nő sem panaszkodott és pereskedett, mert ingyen mehetett be a szórakozóhelyek többségébe.Ettől miért is válna bárki is kurvává, potenciális áldozattá?Nem volt senkinek kötelező bemenni a szórakozóhelyre, nem tartottak fegyvert egy nő fejéhez sem.Ahogy belépett (ingyen), azzal elfogadta a hely szabályait, ugyanúgy, mint a fizető vendégek.Bent ugyanúgy kellett fizetnie mindenért, nem vártak senkitől ellenszolgáltatást az ingyenes belépés miatt.Azt, hogy ezt pár idióta annak veszi, vette, köztük te is, az már a ti szegénységi bizonyítványotok és mutatja az emberekhez való viszonyotokat.
Ezentúl ne engedjük be ingyen a gyerekeket sem a rendezvényekre, kiállításokra, mert ezzel felkínáljuk őket az esetlegesen ott lesben álló pedofiloknak.Ezt a sok baromságot, amit itt összehordasz.