Nana! A nyulak - ha hiszed, ha nem - ugyanolyan okosak mint egy macska, a viselkedésük is inkább a macskákéra hasonlít, ami a játékosságot, öntudatosságot, csibészséget illeti (csak ők nem prédaelkapós, hanem menekülős-kicselezős játékokat szeretnek játszani). Tanítani is lehet őket, pontosan tudják, mit szabad, és mit nem (más kérdés, hogy betartják -e a szabályokat...). De ez nyilván csak akkor jön elő, ha teljes értékű társállatnak tekintik őket is, és ugyanúgy foglalkoznak velük mint egy kutyával vagy macskával. Ha csak a húsukért / bundájukért / élő plüssállatként tartja őket valaki, akkor persze, hogy nem nyújtanak mást. Ugyanez a helyzet pl. a disznókkal, akik ugyanolyan okosak (igen, tényleg) és ragaszkodók mint egy kutya, tudnak kedvelni és utálni valakit, megsértődni, féltékenynek lenni, játszani, megviccelni a másikat, stb., csak ugye ezt senki nem tapasztalja meg, mert senki nem akarja őket "jobban megismerni", társként kezelni, mindenki csak kajaként tekint rájuk... :( Magam sem gondoltam volna, de egy teknőssel is ki lehet alakítani bizonyos, kötődésen alapuló kapcsolatot. A mi velem egyidős, nálunk felnőtt vörösfülű ékszerteknősünk pl. felismeri, hogy valaki idegen vagy családtag, és annak megfelelően hagyja magát kézbe venni, és amikor kitesszük sétálni, nem csak össze-vissza kolbászol, hanem ha elunja magát, szisztematikusan keres minket, és kéredzkedik fel az ölünkbe melegedni.
Nyilván számít, hogy a kutya domesztikációja viszonylag régen lezajlott, a kulturális, történelmi fejlődésünket gyakorlatilag végigasszisztálta. (Érdekes kérdés, hogy ez nem csak az ő, hanem a mi fejlődésünkre is hatással volt ám...). Tehát szocializáció szempontjából ez a faj áll a legközelebb az emberhez, így az ő jelzéseiket, taglejtéseiket értjük meg nyilván a legkönnyebben, illetve ők azok, akik a mi jeleinket is a legjobban tudják "dekódolni". (Ez annyira igaz, hogy egy etológus haverom kimutatta, hogy még azok az emberek is meglepően jól be tudják azonosítani a kutyák különböző hangjelzéseinek "érzelmi töltetét és intenzitását", akik soha életükben nem tartottak kutyát. Valószínűleg azért, mert a kettőnk "nyelve", "kultúrája" együtt fejlődött. :))
De más állatfajok ettől még nem butábbak, csak kevésbé "felhasználóbarátak", több türelem, odafigyelés és agyalás kell hozzá, hogy helyesen értelmezzük a jeleiket, és ugyanolyan mély kapcsolatot tudjunk kialakítani velük mint egy kutyával - de ez egyáltalán nem lehetetlen (most a fejlettebb gerincesekre gondolok, egy madárpókkal nyilván ez soha nem fog sikerülni). :)
Nyilván számít, hogy a kutya domesztikációja viszonylag régen lezajlott, a kulturális, történelmi fejlődésünket gyakorlatilag végigasszisztálta. (Érdekes kérdés, hogy ez nem csak az ő, hanem a mi fejlődésünkre is hatással volt ám...). Tehát szocializáció szempontjából ez a faj áll a legközelebb az emberhez, így az ő jelzéseiket, taglejtéseiket értjük meg nyilván a legkönnyebben, illetve ők azok, akik a mi jeleinket is a legjobban tudják "dekódolni". (Ez annyira igaz, hogy egy etológus haverom kimutatta, hogy még azok az emberek is meglepően jól be tudják azonosítani a kutyák különböző hangjelzéseinek "érzelmi töltetét és intenzitását", akik soha életükben nem tartottak kutyát. Valószínűleg azért, mert a kettőnk "nyelve", "kultúrája" együtt fejlődött. :))
De más állatfajok ettől még nem butábbak, csak kevésbé "felhasználóbarátak", több türelem, odafigyelés és agyalás kell hozzá, hogy helyesen értelmezzük a jeleiket, és ugyanolyan mély kapcsolatot tudjunk kialakítani velük mint egy kutyával - de ez egyáltalán nem lehetetlen (most a fejlettebb gerincesekre gondolok, egy madárpókkal nyilván ez soha nem fog sikerülni). :)