Ezt úgy írod, mintha azt akarnád sugallni vele, hogy a tudomány mindent tilt / ignorál, ami nem illeszthető bele a jelenlegi szemléletbe. Ez nem igaz. Rengeteg olyan hipotézis, elmélet van, amik akár egymásnak is lehetnek ellentmondóak, mégis elfogadott, hogy valamilyen szempontból jól fogják meg a valós történések egy részletét, jól modelleznek egy jelenséget, a segítségükkel egy adott folyamat jól vizsgálható. Az viszont alapkritérium, hogy logikus, koherens, ésszerűen magyarázó és valamilyen szinten alátámasztott, tehát nem teljesen légből kapott legyen egy elmélet, valamint ne lehessen vele szemben egyértelmű cáfoló bizonyítékokat felhozni, illetve a jelenlegi elméleteknél jobban, hihetőbben meg tudja magyarázni a korábbi megfigyeléseket, adatokat.
Mondok egy példát: Az evolúció folyamatának létezése legalább annyira szilárd tény mint a gravitáció létezése. A pontos mechanizmusát azonban mindkettőnek nagyon nehéz vizsgálni, ezért különböző felfogások, szemléletek léteznek, ahogy modellezni, magyarázni lehet a működésüket. De az nem a "lehetséges, elfogadható" hipotézis kategóriájába esik, hogy isten teremtette változatlan formában az élőlényeket, vagy lapos a föld, és azért nem potyogunk le róla. Tehát a "jelenlegi szemléletbe nem beleillő dolgokat" is több kategóriára lehet osztani, attól a szinttől, hogy elképzelhető, hogy van valóságtartalmuk, addig a szintig, hogy jó eséllyel egy totál blőd baromság az egész. Utóbbiakkal nyilván nem sok értelme van foglalkozni addig, amíg az előbbiek is bőven elég feladatot adnak a tudomány számára.