Na ne! Ezekről nem is tudtam! ;)
Nem egy elhamarkodott hippi kijelentés volt részemről, amit mondtam. Nem úgy képzelem el a dolgot, hogy fejlődjünk vissza 50-100 évet az időben, hanem, hogy mindenféle szélsőségek nélkül, saját lehetőségeink keretein belül, tanuljunk kicsit önellátást. Nem kell mindenkinek tehéncsordát meg libákat nevelnie, azonban azt abszolút szánalmasnak tartom, hogy a mai emberek nagy része arra is lusta... nem is ez a jó szó, hanem inkább ahhoz is hülye, (mert már fogalma sincs róla hogyan kell) hogy tavasszal elültessen pár palánta paradicsomot, helyette inkább megveszi a külföldi árut a multikban, a még ennél is finnyásabbja pedig a normál árak többszöröséért az (ál)bio lósz*arokat. Mi összeszedjük otthon a (javarészt kertben megtermelt) zöldség-gyümölcs héját és egyéb hulladékot, átvisszük a szomszéd csirkéjének, cserébe kapunk érte tojást és néhanap húst. Ha ebből indulok ki és sokkal többen tennének néhány lépést a hasonló dolgok felé, akkor talán nem is lennének annyira működőképtelen, megerőltető dolgok ezek.
Különben számomra nem teher a munka, lapátoltam már lószart, etettem disznót és egyebeket ...bár csirke nyakát még nem vágtam el, de kopasztottam... talán azok voltak életem legjobb és legkiegyensúlyozottabb napjai és hozzáteszem, nem is annyira nagy lelki teher úgy kopasztani egy állatot, hogy közben tudod, nem egy üzemben sínylődött rémülten, hanem feltehetően nyugis kis élete volt. :P