Gary Ridgway - Green River Killernek becézett úrra 48 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, majd később dupláját vallotta be melyeket '80-as, '90-es években hajtott végre. Bírósági ülésen egyik áldozatának apja megbocsátott neki tettéért, és ez nem szokványos reakciót váltott ki a sorozatgyilkosból.
Te megbocsátanál neki? Hogyan reagálnál arra, ha a te családtagod lett volna az egyik áldozat?
"gondolkodtál már azon, ha engeded, hogy ilyen indulatok és vágyak teljesedjenek ki rajtad akkor
1. Mi különböztet meg téged az elkövetőtől?"
Talán maga a cselekmény, elkövetés hiánya. Illetve, hogy ezt az érzést én nem választom, irányítom, befolyásolom.
Bírom mikor egyesek a rossz gyerekkora, negatív élményre vezetik vissza tettüket, ebben keresik a válaszokat. Nagyon sokan vannak, akik szintén gyötrelmes gyerekkort élnek meg, akiknek viszontagságos élet jutott, mégsem válnak sorozatgyilkossá, pedofillá. Ha ezek az emberek nem képesek vagy nem akarnak önuralmat gyakorolni, megbocsátani, akkor én vagy más miért tenné velük szemben?! Mert nekem sokmindent meg lehet magyarázni, de azt nem, hogy valaki több tíz embert lemészárol, megcsonkít, megerőszakol és eközben semmi megbánást nem tanúsít. Ha pedig így van, akkor az nem való közénk. Az ember hibázhat egyszer, kétszer, de sorozatosan és ilyen brutális módon?!
Amúgy nem vagyok egy haragtartó típus és viszonylag könnyen megbocsátok. De a kérdés most erre a konkrét példára vonatkozott. És mint mondtam számomra a család szent, minden másban könnyen engedek.
Én úgy gondolom, hogy embertípusokról is beszélnünk kell ilyenkor, illetve arról, hogy ki milyen kapcsolatban áll a közeli szeretteivel. Nekem nagyon bensőséges a kapcsolatom a családtagokkal (legalábbis egész pontosan 4 személlyel). Engem sokkal jobban megvisel ha valaki bántja, megsérti őket vagy éppen nincsenek jól. Szinte fizikai fájdalmat érzek, ha belegondolok, hogy valami bajuk esik.
De tudom sokan nem így éreznek, valószínűleg nekik ezen a téren könnyebben menne a megbocsátás.
Erre van két példám, ami nem is olyan régen történt meg. Egy kollegám elvesztette mind a két szülőjét. Szomorú volt, de bavallotta, hogy igazából komolyabban nem viselte meg a dolog, mert nem volt szoros kapcsolata velük.
Egy rokonom pedig megmagyarázhatatlan okból elhalálozott pár napra rá, ahogy elvesztette a feleségét, akivel nagyon bensőséges kapcsolatban élt több, mint 40 évig.
Valószínűleg ők sem ugyanolyan módon kezelnének egy ilyen helyzetet.
Amúgy egyetértek veled és sok más hozzászólóval. Nem jó haragban, indulatosan, gyűlőlködve élni, mert az megmérgezi testünk és szellemünk. Én próbálok kiegyensúlyozottan élni, de ez a téma a gyengém, és ebben nem tudok kompromisszumot kötni és változtatni rajta.
1. Mi különböztet meg téged az elkövetőtől?"
Talán maga a cselekmény, elkövetés hiánya. Illetve, hogy ezt az érzést én nem választom, irányítom, befolyásolom.
Bírom mikor egyesek a rossz gyerekkora, negatív élményre vezetik vissza tettüket, ebben keresik a válaszokat. Nagyon sokan vannak, akik szintén gyötrelmes gyerekkort élnek meg, akiknek viszontagságos élet jutott, mégsem válnak sorozatgyilkossá, pedofillá. Ha ezek az emberek nem képesek vagy nem akarnak önuralmat gyakorolni, megbocsátani, akkor én vagy más miért tenné velük szemben?! Mert nekem sokmindent meg lehet magyarázni, de azt nem, hogy valaki több tíz embert lemészárol, megcsonkít, megerőszakol és eközben semmi megbánást nem tanúsít. Ha pedig így van, akkor az nem való közénk. Az ember hibázhat egyszer, kétszer, de sorozatosan és ilyen brutális módon?!
Amúgy nem vagyok egy haragtartó típus és viszonylag könnyen megbocsátok. De a kérdés most erre a konkrét példára vonatkozott. És mint mondtam számomra a család szent, minden másban könnyen engedek.
Én úgy gondolom, hogy embertípusokról is beszélnünk kell ilyenkor, illetve arról, hogy ki milyen kapcsolatban áll a közeli szeretteivel. Nekem nagyon bensőséges a kapcsolatom a családtagokkal (legalábbis egész pontosan 4 személlyel). Engem sokkal jobban megvisel ha valaki bántja, megsérti őket vagy éppen nincsenek jól. Szinte fizikai fájdalmat érzek, ha belegondolok, hogy valami bajuk esik.
De tudom sokan nem így éreznek, valószínűleg nekik ezen a téren könnyebben menne a megbocsátás.
Erre van két példám, ami nem is olyan régen történt meg. Egy kollegám elvesztette mind a két szülőjét. Szomorú volt, de bavallotta, hogy igazából komolyabban nem viselte meg a dolog, mert nem volt szoros kapcsolata velük.
Egy rokonom pedig megmagyarázhatatlan okból elhalálozott pár napra rá, ahogy elvesztette a feleségét, akivel nagyon bensőséges kapcsolatban élt több, mint 40 évig.
Valószínűleg ők sem ugyanolyan módon kezelnének egy ilyen helyzetet.
Amúgy egyetértek veled és sok más hozzászólóval. Nem jó haragban, indulatosan, gyűlőlködve élni, mert az megmérgezi testünk és szellemünk. Én próbálok kiegyensúlyozottan élni, de ez a téma a gyengém, és ebben nem tudok kompromisszumot kötni és változtatni rajta.