Gary Ridgway - Green River Killernek becézett úrra 48 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, majd később dupláját vallotta be melyeket '80-as, '90-es években hajtott végre. Bírósági ülésen egyik áldozatának apja megbocsátott neki tettéért, és ez nem szokványos reakciót váltott ki a sorozatgyilkosból.
Te megbocsátanál neki? Hogyan reagálnál arra, ha a te családtagod lett volna az egyik áldozat?
"Egy idő után, már nincs ingere arra, hogy megfeleljen a környezetnek, önigazolást gyárt és kész. A gyilkossal ugyan ez a helyzet. Akármennyi embert megölhetünk, attól még vannak velünk született emberi érzéseink, amelyek már csecsemő korban kifejlődnek. Letisztázta magában, hogy ő rossz ember, és támadni fogják ezért. Önigazolást keresett magában ennek kompenzálása érdekében.( ugye senki nem akar lekerülni a hieararchia alsóbb szintjeire, ezért mondva csinált erényekkel vértezi fel magát."
Ezt kifejtem neked lejebb
2. "Más a túlélés érdekében ölni és megint más szórakozásból tenni azt, ráadásul sorozatosan."
látom ennél a pontnál nem vagy még mindig teljesen tájékozott. Ő nem olyan szándékos szórakozásból öl ahogy te gondolod azt. Persze, nevezhetjük annak, mert kielégülnek benne mély lelki kényszerei. De ez egyáltalán nem úgy történik, mint ahogy egy fiatal eldönti, hogy hétvégén elmegy a dizsibe. Mögöttes mechanizmusában össze nem lehet hasonlítani a kettőt.
Másrészt, te úgy véled, hogy mindenki hasonló értelemmel és felelőséggel éli az életét, mint te. Ennek az embernek a kognitív és egyéb intelligenciái az elvárt általános szint alatt vannak. Amit tett, azt azért tette, mert az ő világnézetében az normális (ha nem így lenne, más szóval, ha tudatában volna az erkölcstelen tetteinek akkor azt elismerné és segítséget kérne) és az ő önvédő mechanizmusaiban adaptív célt használ. Másrészt, ez nem csupán erkölcsi kérdés, hogy tudatában van-e a tettei súlyosságának csak egyébként leszarja azt, az egész ember mentális felépítménye súlyos patológiás kövekre épül. Az ő világában ilyen kérdés feltételezhetően nincs.
Most vissztérnék az 1. kérdésre egy kicsit.
Négy alapkésztetés van amivel minden embernek dolga van az élet minden percében tudatszinttől, világnézettől, kultúrától függetlenül:
- evés, ivás
- alvás
-szexualitás
-túlélés
Mindenki a saját tudatszintjén próbál kezdeni ezzel a 4 dologgal valamit, hogy kielégítse azokat.
tényleg kérdezhetnénk, hogy milyen értelembe tud ez az ő túlélése érdekében történő cselekedet lenni, mert látszólag semmi köze nincs ilyesmihez. Ha nem bánod magamat idézném egy korábbi posztból, mert nincs kedvem megint gépelni x időt ( http://www.ize.hu/comments.php?post_id=26633 #8 ). Kimásolom helyesen, mert van benne egy pár botlás.
ember pszichés felépítése (egy integratív pszichológiai típustan szerint)
-legkívül vannak a szociális jól bevált rutinjaink (maszkok), olyan készségek amelyekkel gördülékenyebbé válnak a hétköznapi rutinjaink, pl közéletben hogyan legyünk kedvesek, hogyan keltsünk jó benyomást, stb.
- emögött van a személyiség. Itt találhatók meg az egyéni jellegzetes vonások, amik alapján körvanalazunk valakit, pl csendes, kedves, barátságos, indulatos, stb.
- a személyiség mögött van a karakter és annak a rendszere. Ez már egy mélyebb szint, hétköznapi emberismeretben eddig már nem jut el az ember általában, ( 'láthatatlan szint' ). Innen fakad az egész egó, és annak felépítménye.
- karakter mögött már csak az impulzusok, és az ösztönök világa áll.
gyermekkor korai szakaszában (3. év) alukul ki minden emberben a személyisége, és annak alapfixációja (fixáció megrögzülést jelent, beakadást egy helyen). Kisgyermekként tele vagyunk érzelmekkel (öröm, szeretet, düh, harag, félelem, stb) és szükségletekkel amiket szeretnénk, hogy szüleink elfogadjanak, megválaszoljanak, kielégítsenek.
Tehát érzéseink vannak, melyeket egyszerűen kifejezünk , és várjuk, hogy az anya/apa partner legyen ebben.
pl ha sírunk megvigasztaljon, elcsitítsa a hiányérzést ami miatt sírunk, vagy ha örülünk, akkor együtt örüljön velünk.
Ezt érezzük természetes emberi létnek és jónak.
Viszont, ehhez képest a szülő szelektál, hogy mit mennyire válaszol meg, miből mennyit ad nekünk, és mennyire fogadja el az örömünket. Nem biztos, hogy az általunk gyerekként elvárt reakciót kapjuk bizonyos szituációkban.
pl.
Ha az anya depressziós, és ha a gyerek örül, az anya esetleg tudat alatt megijed, vagy akár mérges lesz a gyerekére, vagy teljes érdektelenség jön elő az anyában reakcióként. Ezért a gyermek nem kap visszatükrözést az örömére, sőt úgy is érezheti, hogy ha örül, akkor az a mamánok rossz. A szeretet révén, hogy anyjának örömöt adjon, és az anyjától kapott szeretet ne veszítse el, elkezdi elhagyni az örömeit, és maga is lehangolt lesz. Az eredeti benne lévő örömreakciót elfojtja, és ezt ekkor úgy begyakorolja, hogy ez rögzül, és automatikus reakcióvá válik benne.
Az eredetileg sokféle érzésű, és reagálású spontán lélek beszűkíti magát a többiek miatti alkalmazkodásban, és végül egy szűk sávot enged már csak meg magának a viselkedésben, érzésekben, és gondolatokba. Mire 4-5 éves lesz, már teljesen rögzült, tehát ez a személyiségének az alapja. Kialakult az alap karakterfixáció, és az, hogy mi került elfojtás alá, továbbá az is, hogy mi és hogyan megengedett számára. Később erre épülnek az emberi kapcsolatai, párkapcsolata, érdeklődése, stb hogy ezzel is visszaigazolja egóját önmaga számára.
Tehát a karakter és a személyiség az egy felépítmény, amely rétegződik. Legalul vannak a kielégítetlen gyermekkori szükségleteink és ebből fakadó gátlások, amik miatt kiszelektálunk adott dolgokat magunkból, másokat pedig fixálunk. Ettől van egy alapelégedetlenség érzésunk, alap nem-teljesség érzésünk. Ebben van egy alapézés mindenkinél, és az alapérzés az ami ellen védekezünk, sőt annak kompenzálására hozzuk létre a fő vágyainkat. Azt gondoljuk, ha azt (a vágyat) megszerezzük, akkor minden oké lesz, ez tehát az egó követelésévé válik.
ennek a sémája:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy
A vágy elérésére aztán egész stratégia- és játszmarendszert dolgozunk ki, és ahhoz pedig hiedelem- és nézetrendszert hozunk létre. Az egész tulajdonképpen egy álarc, egy színház. Mire felnőttek leszünk ez olyan kifinomult és cizellált, hogy nem látszik, hogy ez álarc vagy színház.
a séma így bővül ki:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy -> játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák -> ebből fakadó cselekvések, intézmények
az ember a "játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák" résszel azonosul, azt hiszi ő ez, és képes egy életet ebben a hamis énképben eltölteni.
Az emberi természetünk három fő területe, melyben a fixációk létrejöhetnek: az ösztönös énünk, az érző énünk, és az intellektuális énünk (ez a hármas felosztás az agyban is leképződik: agytörzs, középagy, agykéreg. Az agytörzs vezérli az ösztös, testi működéseket, a középagy vezérli az érzelmi életünket, az agykéreg pedig a tudatosságért és gondolkodásért felelős). Szóval három alapterület van amelyeken belül karakterfixáció alakul ki: ösztönös, érző, gondolkodó.
Ösztönösnél az alapérzés a DÜH.
Az érzelmi csoportnál az alapérzés a SZERETETHIÁNY, ÜRESSÉG, SZÉGENY.
A gondolkodóknál pedig a FÉLELEM.
Ezekkel az alapérzelmekkel kell kezdeni valamit, tehát ezek elkerülésére, kompenzálására építjük fel karakterünket, szeméyliségünket.
Ez a fent leírt folyamat nem határozott szándékkal történik meg. Ezek mind olyan történések amik nem tudatosak. Többek között azért sem, mert amikor ezek a folyamatok zajlanak még egyáltalán nincs az a felnőtt érettség, és a szükséges kognitív és egyéb működések ami segítségével mi analizálhatnánk magunkat. Magyarán, nincs eszköztárunk arra, hogy gyermekkorban a minket formáló ingereket szabályozni tudjuk. ( itt olvasvashatsz vázlatosan arról milyen korban milyen fázisokon megy át a psziché: http://integralgondolkodo.com/?p=648 )
Tehát, a túlélésben olyan mértékben játszik szerepet Gary embertársunk tragikus cselekedete, hogy mint más ember ő is a boldogságára törekszik, és annak érdekében, hogy ne szembesüljön a gyermekkori traumáivál, félelmeivel a patológiás személyisége ilyen megoldásokra késztetik őt.
idézek KR-től válaszként:
"Egy idő után, már nincs ingere arra, hogy megfeleljen a környezetnek, önigazolást gyárt és kész. A gyilkossal ugyan ez a helyzet. Akármennyi embert megölhetünk, attól még vannak velünk született emberi érzéseink, amelyek már csecsemő korban kifejlődnek. Letisztázta magában, hogy ő rossz ember, és támadni fogják ezért. Önigazolást keresett magában ennek kompenzálása érdekében.( ugye senki nem akar lekerülni a hieararchia alsóbb szintjeire, ezért mondva csinált erényekkel vértezi fel magát."
Ezt kifejtem neked lejebb
2. "Más a túlélés érdekében ölni és megint más szórakozásból tenni azt, ráadásul sorozatosan."
látom ennél a pontnál nem vagy még mindig teljesen tájékozott. Ő nem olyan szándékos szórakozásból öl ahogy te gondolod azt. Persze, nevezhetjük annak, mert kielégülnek benne mély lelki kényszerei. De ez egyáltalán nem úgy történik, mint ahogy egy fiatal eldönti, hogy hétvégén elmegy a dizsibe. Mögöttes mechanizmusában össze nem lehet hasonlítani a kettőt.
Másrészt, te úgy véled, hogy mindenki hasonló értelemmel és felelőséggel éli az életét, mint te. Ennek az embernek a kognitív és egyéb intelligenciái az elvárt általános szint alatt vannak. Amit tett, azt azért tette, mert az ő világnézetében az normális (ha nem így lenne, más szóval, ha tudatában volna az erkölcstelen tetteinek akkor azt elismerné és segítséget kérne) és az ő önvédő mechanizmusaiban adaptív célt használ. Másrészt, ez nem csupán erkölcsi kérdés, hogy tudatában van-e a tettei súlyosságának csak egyébként leszarja azt, az egész ember mentális felépítménye súlyos patológiás kövekre épül. Az ő világában ilyen kérdés feltételezhetően nincs.
Most vissztérnék az 1. kérdésre egy kicsit.
Négy alapkésztetés van amivel minden embernek dolga van az élet minden percében tudatszinttől, világnézettől, kultúrától függetlenül:
- evés, ivás
- alvás
-szexualitás
-túlélés
Mindenki a saját tudatszintjén próbál kezdeni ezzel a 4 dologgal valamit, hogy kielégítse azokat.
tényleg kérdezhetnénk, hogy milyen értelembe tud ez az ő túlélése érdekében történő cselekedet lenni, mert látszólag semmi köze nincs ilyesmihez. Ha nem bánod magamat idézném egy korábbi posztból, mert nincs kedvem megint gépelni x időt ( http://www.ize.hu/comments.php?post_id=26633 #8 ). Kimásolom helyesen, mert van benne egy pár botlás.
ember pszichés felépítése (egy integratív pszichológiai típustan szerint)
-legkívül vannak a szociális jól bevált rutinjaink (maszkok), olyan készségek amelyekkel gördülékenyebbé válnak a hétköznapi rutinjaink, pl közéletben hogyan legyünk kedvesek, hogyan keltsünk jó benyomást, stb.
- emögött van a személyiség. Itt találhatók meg az egyéni jellegzetes vonások, amik alapján körvanalazunk valakit, pl csendes, kedves, barátságos, indulatos, stb.
- a személyiség mögött van a karakter és annak a rendszere. Ez már egy mélyebb szint, hétköznapi emberismeretben eddig már nem jut el az ember általában, ( 'láthatatlan szint' ). Innen fakad az egész egó, és annak felépítménye.
- karakter mögött már csak az impulzusok, és az ösztönök világa áll.
gyermekkor korai szakaszában (3. év) alukul ki minden emberben a személyisége, és annak alapfixációja (fixáció megrögzülést jelent, beakadást egy helyen). Kisgyermekként tele vagyunk érzelmekkel (öröm, szeretet, düh, harag, félelem, stb) és szükségletekkel amiket szeretnénk, hogy szüleink elfogadjanak, megválaszoljanak, kielégítsenek.
Tehát érzéseink vannak, melyeket egyszerűen kifejezünk , és várjuk, hogy az anya/apa partner legyen ebben.
pl ha sírunk megvigasztaljon, elcsitítsa a hiányérzést ami miatt sírunk, vagy ha örülünk, akkor együtt örüljön velünk.
Ezt érezzük természetes emberi létnek és jónak.
Viszont, ehhez képest a szülő szelektál, hogy mit mennyire válaszol meg, miből mennyit ad nekünk, és mennyire fogadja el az örömünket. Nem biztos, hogy az általunk gyerekként elvárt reakciót kapjuk bizonyos szituációkban.
pl.
Ha az anya depressziós, és ha a gyerek örül, az anya esetleg tudat alatt megijed, vagy akár mérges lesz a gyerekére, vagy teljes érdektelenség jön elő az anyában reakcióként. Ezért a gyermek nem kap visszatükrözést az örömére, sőt úgy is érezheti, hogy ha örül, akkor az a mamánok rossz. A szeretet révén, hogy anyjának örömöt adjon, és az anyjától kapott szeretet ne veszítse el, elkezdi elhagyni az örömeit, és maga is lehangolt lesz. Az eredeti benne lévő örömreakciót elfojtja, és ezt ekkor úgy begyakorolja, hogy ez rögzül, és automatikus reakcióvá válik benne.
Az eredetileg sokféle érzésű, és reagálású spontán lélek beszűkíti magát a többiek miatti alkalmazkodásban, és végül egy szűk sávot enged már csak meg magának a viselkedésben, érzésekben, és gondolatokba. Mire 4-5 éves lesz, már teljesen rögzült, tehát ez a személyiségének az alapja. Kialakult az alap karakterfixáció, és az, hogy mi került elfojtás alá, továbbá az is, hogy mi és hogyan megengedett számára. Később erre épülnek az emberi kapcsolatai, párkapcsolata, érdeklődése, stb hogy ezzel is visszaigazolja egóját önmaga számára.
Tehát a karakter és a személyiség az egy felépítmény, amely rétegződik. Legalul vannak a kielégítetlen gyermekkori szükségleteink és ebből fakadó gátlások, amik miatt kiszelektálunk adott dolgokat magunkból, másokat pedig fixálunk. Ettől van egy alapelégedetlenség érzésunk, alap nem-teljesség érzésünk. Ebben van egy alapézés mindenkinél, és az alapérzés az ami ellen védekezünk, sőt annak kompenzálására hozzuk létre a fő vágyainkat. Azt gondoljuk, ha azt (a vágyat) megszerezzük, akkor minden oké lesz, ez tehát az egó követelésévé válik.
ennek a sémája:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy
A vágy elérésére aztán egész stratégia- és játszmarendszert dolgozunk ki, és ahhoz pedig hiedelem- és nézetrendszert hozunk létre. Az egész tulajdonképpen egy álarc, egy színház. Mire felnőttek leszünk ez olyan kifinomult és cizellált, hogy nem látszik, hogy ez álarc vagy színház.
a séma így bővül ki:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy -> játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák -> ebből fakadó cselekvések, intézmények
az ember a "játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák" résszel azonosul, azt hiszi ő ez, és képes egy életet ebben a hamis énképben eltölteni.
Az emberi természetünk három fő területe, melyben a fixációk létrejöhetnek: az ösztönös énünk, az érző énünk, és az intellektuális énünk (ez a hármas felosztás az agyban is leképződik: agytörzs, középagy, agykéreg. Az agytörzs vezérli az ösztös, testi működéseket, a középagy vezérli az érzelmi életünket, az agykéreg pedig a tudatosságért és gondolkodásért felelős). Szóval három alapterület van amelyeken belül karakterfixáció alakul ki: ösztönös, érző, gondolkodó.
Ösztönösnél az alapérzés a DÜH.
Az érzelmi csoportnál az alapérzés a SZERETETHIÁNY, ÜRESSÉG, SZÉGENY.
A gondolkodóknál pedig a FÉLELEM.
Ezekkel az alapérzelmekkel kell kezdeni valamit, tehát ezek elkerülésére, kompenzálására építjük fel karakterünket, szeméyliségünket.
Ez a fent leírt folyamat nem határozott szándékkal történik meg. Ezek mind olyan történések amik nem tudatosak. Többek között azért sem, mert amikor ezek a folyamatok zajlanak még egyáltalán nincs az a felnőtt érettség, és a szükséges kognitív és egyéb működések ami segítségével mi analizálhatnánk magunkat. Magyarán, nincs eszköztárunk arra, hogy gyermekkorban a minket formáló ingereket szabályozni tudjuk. ( itt olvasvashatsz vázlatosan arról milyen korban milyen fázisokon megy át a psziché: http://integralgondolkodo.com/?p=648 )
Tehát, a túlélésben olyan mértékben játszik szerepet Gary embertársunk tragikus cselekedete, hogy mint más ember ő is a boldogságára törekszik, és annak érdekében, hogy ne szembesüljön a gyermekkori traumáivál, félelmeivel a patológiás személyisége ilyen megoldásokra késztetik őt.