Tóth László üzemmérnök azt állítja, hogy olyasmire jött rá, ami forradalmasíthatja az űrkutatást és a jövő űrjárműveit. Erről nemrég előadást is tartott a Budapesten megrendezett Ufó- és Energetikai Kongresszuson
Egyszerűen nem hagy nyugodni a téma: Valaki magyarázza már el, hogy ha mondjuk az elektromágneses hullámokat fogjuk be, és alakítjuk át árammá, az mitől szabad energia, vagy mitől nagy szám. A szerkezet megépítése igen, mert azt nem mindenki tudja, de az elv? Ha a nap erejét fogjuk be, és alakítjuk át árammá, arra is mondhatjuk, hogy a semmiből teremtettünk energiát. Pont ez a gond, hogy váltig állítja valaki, hogy megalkotta az áramcsináló gépet, közben csak a környezetet csapolja le. Azt elhiszem, hogy a mindenféle hullámokat, energiákat át lehet alakítani egy géppel, ebben nincs nagy vasziszdasz, ezt csinálja egy szélturbina is, csak azt már megszoktuk. Sőt a szélmalom a szélből csinál lisztet, max egy kis búzát kell adagolni, csak hogy minden okés legyen.
Az, hogy az energiamegmaradás törvénye nem igaz, vagy mittomén a newtoni fizika nem igaz, na ez olyan, hogy vagy hiszem vagy nem. Nem hülye az, aki esetleg úgy gondolja, hogy de mégiscsak igazak. Einstein tézisei is mennyire elfogadottak voltak, aztán mégse, most a fekete lyukakról derült ki, hogy mégse olyanok teljesen. Na de azért vannak hihetetlen dolgok, pl. hogy energia keletkezik csak úgy, generálódik, eszkalálódik, kumulálódik vagy akármizálódik. De legyen.
Viszont Resystanc3! Már megint ez az izé, hogy aki nem tett össze egy elemet egy égővel az ne dumáljon. Hát képzeld összetettem, sőt még azt is megcsináltam, hogy a technika órán készített sorompóra rákötöttem, és ha le volt csukva a sorompó akkor világított, ha fel volt nyitva akkor nem. Na mit szólsz, most már van alapom vitatkozni a fizikáról és elektronikáról? De azért hadd vitatkozzon az is, aki nem csinálta meg, mert gondolata azért lehet.
És lezárandó a meddő vitát, bár én szívesen társalognék veled akármeddig, hátha valami értelmes dolgot is ki lehetne húzni ebből, mert mint említettem érdekelne a téma, ha érdemben lehetne erről beszélni, szóval visszakanyarodva a legelejére. Két hozzászólás volt a rakétás öreghez, és a harmadikra már te magadra vetted, és szóltál be, mondván, hogy akkor te is biztos őrült vagy. Pedig ezt senki nem állította, csak a hozzád hasonlókról mondtuk ezt :) illetve azokról, mint Tóth László, aki ezt be is mutatja. Viszont ő legalább bemutatja, kiállt ország világ elé és vállalta, és nem úgy, hogy a fizikatanárok hülyék, a youtube-on lévő dolgok szarok, és egyáltalán az emberek hülyék, ha nem képesek máshogy gondolkodni, vagy összeszerelni egy búgócsigarakétát, hanem megpróbálta egyszerűen elmagyarázni.
Továbbra is azt mondom, hogy nagyon ügyes vagy, ha olyan szerkezeteket építesz, amit mondtál, ügyes vagy, ha bárhonnan de energiát tudsz generálni, legyen akár a semmiből, a napból, a csillagokból, az emberiség által generált energiából, mindegy is. Én nem tudok ilyeneket gyártani az tény, illetve napkollektort tudnék, végülis az is olyan.
És végül, van egy tök jó technika arra, hogy ne legyél megbántva a sok laikus által, vagy ne vesszél össze másokkal, főleg olyanokkal, akik nem érnek fel hozzád a modern gondolkodásban. Én, amikor úgy érzem, hogy engem bántanak a kommentekben, akkor azt szoktam csinálni, hogy nem olvasom el, hanem csak az új posztokat nézem. Ha csak nem akarok valami mazohista oknál fogva dühöngeni, és tovább vitatkozni, és mindenáron a saját magam igazát kiharcolni (általában sajna akarom).