Én úgy gondolom, hogy attól, mert valaki jelenleg külföldön tartózkodik, az nem jelenti azt, hogy nem lenne továbbra is kötődése hazájához, szeretteihez. Nagyon sokan (úgy tudom ők vannak többségben) tervezik a hazaköltözést, illetve rendszeresen hazajárnak. Innentől kezdve butaság lenne azt gondolni, hogy őket nem érdeklik a közügyek, illetve hazájuk sorsa. Most éppen nem itt élnek, de lehet, hogy 2 hét múlva igen, lehet, hogy gyermekük, szüleik, barátaik továbbra is itt élnek. Arról nem beszélve, hogy nagyon sokan tartózkodnak úgy külföldön, hogy nem nagyon volt választásuk, illetve áldozatot hoztak. Áldozatot hoztak családjukért, munkaadójukért vagy hazájukért. Vannak akik a munkájuk miatt kénytelenek kint dolgozni, vannak, akik szerettüket követték egy új országba. Nem taplóság emiatt egyből "hazaárulóként" bánni velük és elvenni a jogaikat?! Hiszen az új hazájukban jelenleg bevándorlók, akiknek nincs beleszólásuk a helyi közügyekbe (sokuknak). Nem könnyű az ő helyzetük sem. Mint ha bent ragadtak volna a terminálba, ahol semmilyen joguk nincsen. Én tudom mennyire nehéz külföldön külföldiként boldogulni. Már maga a hazától való távolság, a szeretteink, barátainktól való elszakadás. És akkor még ettől a kis joguktól is megfosztanád őket?!
Kérdem én, ha a jelenlegi munkahelyeden a főnököd úgy döntene, hogy külföldi megbízatásra küld, akkor neked nem esne rosszul, hogy ha fontos ügyekből(amibe addig beleszólásod volt) kihagynának, megfosztanának addigi jogaidtól?Na most, egy külföldön élő magyar ugyanilyen helyzetben van, hiszen attól, mert jelenleg nem tartózkodik hazájában, attól még magyar állampolgár maradt, aki lehet, hogy hamarosan újra otthon akar élni családjával.