Érdekes dolog ez az adakozás és az, hogy ma Magyarországon ki számít igazán szegénynek. Ha félretesszük a külsőségeket, igényeket és bizonyos körülményeket, akkor a lakosság jó része ugyanúgy szegénynek mondható, mint mondjuk egy segélyért sorbanálló. Mert a hitelek, rezsi, lakbér, közlekedés kifizetése után nem marad élelmiszerre, öltözködésre, szórakozásra több, mint azoknak, akiknek csak erre megy el a segély, adomány.
Én is nagyon nehezen jövök ki egy hónapban, folyamatos fejszámolás, átcsoportosítás zajlik. Egy váratlan kiadás gyakran nincstelen senkivé változtat, azonban ennek ellenére sikerült embernek maradnom és együttérezni másokkal. Van alapítvány, amelyiket minden évben támogatok egy kis pénzzel, de a nem használt, kinőtt ruháinkat is a játékokkal együtt oda szoktam adni hajléktalanoknak, rászorulóknak. És valóban ezzel a saját lelkemet is simogatom, megnyugtatom, bár hozzáteszem, hogy nem ezért teszem. De gondoljunk bele, függetlenül attól, hogy jótékonykodunk, adományozunk, alapvetően maga a segítségnyújtás is jó dolog. Legyen szó egy idős ember átsegítéséről a zebrán, egy stoppos felvételéről vagy egy helyettesítésről a munkahelyen. Valljuk be, jó adni, segíteni és néha jó ezzel eldicsekedni is.:) Ez nem jelenti azt, hogy csak emiatt segít az ember másokon, de élvezzük ha más is legalább olyan jónak, kedvesnek, hasznosnak lát minket, mint mi magunkat. És az hazudik, aki az ellenkezőjét állítja. A segítségnyújtás, adakozás, jótékonykodás természetesen akkor igazán emberi, ha nem várunk cserébe ellenszolgáltatást, viszonzást.
Az tény, hogy a rossz tapasztalatok miatt én is kétszer meggondolom, hogy kinek, mit és mennyit adok.
Én is nagyon nehezen jövök ki egy hónapban, folyamatos fejszámolás, átcsoportosítás zajlik. Egy váratlan kiadás gyakran nincstelen senkivé változtat, azonban ennek ellenére sikerült embernek maradnom és együttérezni másokkal. Van alapítvány, amelyiket minden évben támogatok egy kis pénzzel, de a nem használt, kinőtt ruháinkat is a játékokkal együtt oda szoktam adni hajléktalanoknak, rászorulóknak. És valóban ezzel a saját lelkemet is simogatom, megnyugtatom, bár hozzáteszem, hogy nem ezért teszem. De gondoljunk bele, függetlenül attól, hogy jótékonykodunk, adományozunk, alapvetően maga a segítségnyújtás is jó dolog. Legyen szó egy idős ember átsegítéséről a zebrán, egy stoppos felvételéről vagy egy helyettesítésről a munkahelyen. Valljuk be, jó adni, segíteni és néha jó ezzel eldicsekedni is.:) Ez nem jelenti azt, hogy csak emiatt segít az ember másokon, de élvezzük ha más is legalább olyan jónak, kedvesnek, hasznosnak lát minket, mint mi magunkat. És az hazudik, aki az ellenkezőjét állítja. A segítségnyújtás, adakozás, jótékonykodás természetesen akkor igazán emberi, ha nem várunk cserébe ellenszolgáltatást, viszonzást.
Az tény, hogy a rossz tapasztalatok miatt én is kétszer meggondolom, hogy kinek, mit és mennyit adok.