Az, hogy az SR-71 Blackbird-öt nem ismerte a nagyközönség, nem éppen igaz. A valós teljesítményét és képességeit minden bizonnyal nem ismerték, de a projekt létezése nyilvános volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy a mostani csúcstechnológiás projektek is azok.
Egyébként nekem nem volt teljesen tiszta, amit mondott. Most akkor vagy belépőélen keletkező plazmaburok meg metaanyag, és nem látom a tárgyat, vagy egy "UFO-t" látok. A kettő együtt nekem nem működik. Vagy ha néha meg mégis láthatom, akkor nincs értelme az álcázásnak. Vagy eltitkolom, vagy nem.
Az pedig, hogy egy ókori eszközről nem tudjuk, hogy a korabeliek mire használták, vagy milyen céllal építették, nem jelenti következetesen azt, hogy az elképzeléseinket felülmúló technika fejlettségről tanúskodik. Ha engem odaállítanak egy elektronmikroszkóp elé, lehet, hogy arról nem tudom megmondani, hogy az egy elektronmikroszkóp, de attól az még nem lesz térhajtómű meg teleportáló.