Azért kíváncsi lennék, bár nem lehet összehasonlítani sajna, hogy melyik ember a boldogabb, aki eljutott egy bizonyos pontra, és ott megáll és hagyja, hogy folyjon az élet, aki eljut egy pontra, és mindig a következőre akar lépni, és irányítani akarja az életet, vagy aki eljut egy bizonyos pontra és már a következőt keresi és folyamatosan tanul, és ismerkedik a világgal és önmagával. Nem tudom.
Amit írtál, hogy belefáradsz a küzdelembe, megpihensz, elfogadod, hogy ilyen vagy, valahol erről beszélek én is, csak szerintem az élet elfogadása után nincsen tovább növekedés, nincs tovább dolgozás önmagadon, mert hisz pont, hogy elfogadtad önmagad és a világot, nem akarsz tovább változtatni semmin. De az is lehet hogy ez valamiféle buddhista, vagy taoista nirvánában leledzés inkább.
Amit írtál, hogy belefáradsz a küzdelembe, megpihensz, elfogadod, hogy ilyen vagy, valahol erről beszélek én is, csak szerintem az élet elfogadása után nincsen tovább növekedés, nincs tovább dolgozás önmagadon, mert hisz pont, hogy elfogadtad önmagad és a világot, nem akarsz tovább változtatni semmin. De az is lehet hogy ez valamiféle buddhista, vagy taoista nirvánában leledzés inkább.