A hajléktalanokra rá sem nézünk. Ezt bizonyították egy amerikai kampányban, amelyben embereket öltöztettek hajléktalannak, majd úgy intézték, hogy közeli hozzátartozóik, testvérük, férjük, feleségük sétáljon el mellettük az utcán. A kísérletben egyetlen alany sem ismerte fel rokonát.
Kíváncsi vagyok, hogy ki ismerné fel az apukáját nyakig beöltözve árokásás közben, a nővőrét szendvicsemberként vagy a haverját kéményseprőként. Nyilván, hogy minden hajléktalant nem fogok megbámulni. Mindenki teszi a dolgát, megy előre. Ráadásul mindenkinek más az érzelem és ingerküszöbe. Én felkapom a fejem ha egy pár hangosan vitázik(nekem ez nem természetes),míg más olvas tovább.
Nem kell ezt túlmisztifikálni. Ha mindenkire megpróbálnék odafigyelni, mindenkin segíteni akarnék, akkor délután 5re be is érnék a melóhelyemre.:)