Tök felesleges. Termelik nyakló nélkül a diplomásokat, akiknek a 90 %-a utána úgysem tud elhelyezkedni a szakmájában. (De persze ha már diplomája van, akkor derogál neki más munkát végezni, akármilyen gagyi is a papírja, meg semmi tudása nincs hozzá. Ezért (is) van ennyi munkanélküli.)
Ez viszont kitolás azzal is, aki valóban az adott szakmát szeretné művelni, és ezért ment egyetemre, mert így az ő diplomája is kevesebbet ér, meg azzal is, akinek csak a papír kellett, mert ő meg feleslegesen cseszik el 5-(10) évet az életéből.
Ha csak a biológus szakmát nézem, 5 (6) egyetem indít ilyen típusú képzést (amiből max. 1 (2) az, ami minőségi, a levelező képzést indító intézetek ezen a területen eleve komolytalanok), és évente közel 1300 embernek adnak diplomát (na, a BSc papír még az, aminek (legalábbis természettudományos területen) az égegyadta világon semmi értelme, értéke nincs). Ebből elárulom, hogy itthon a max. 30-40 fog a szakmában állást találni (a szánalmas protekciósokkal együtt, akiket apuci-anyuci benyom valahova). A maradék 97 %-ból kb. 100 ember elmehet orvoslátogatónak és egyéb (szó szerint) kurvulós munkákra, de 90 %-uk abszolút nem tud mit kezdeni a diplomájával. Ennek aztán van értelme...