Az a baj, hogy te mindent csak énközpontúan tudsz felfogni.
Én nem azért büntetném meg az ilyen embereket, hogy az bennem bármilyen érzést kiváltson / kiéljem az indulataimat, stb., ugyanis képes vagyok felfogni, hogy ez nem rólam szól. Azért büntetném meg őket, hogy (legalábbis részükről) ne ismétlődhessenek meg a tetteik, illetve hogy igazság legyen szolgáltatva az áldozatoknak. Fel tudod ezt fogni?
Ez az egész rohadtul nem a büntetést végrehajtó személyéről szól, ugyanis - mint korábban írtam - ő csak közvetítője az egyetemes emberi erkölcsökből fakadó, jogos ítéletnek, a társadalom, a jó érzésű emberek döntésének (ahogy pl. a börtönőr sem követ el bűnt azzal, hogy másokat fogvatart). A végrehajtó személye teljesen lényegtelen, az a lényeg, hogy a világ egy kissé igazságosabb hellyé válna általa. Tőlem lehetne akár egy gép is, de akkor is meg kéne valakinek nyomnia a gombot... Egyáltalán nem kapálózok azért, hogy személyesen hajthassam végre az ítéletet, de ha - mint írtam - aközött kéne választani, hogy vagy megcsinálom én, vagy büntetlenül megússzák, az előbbit választanám.
Lehet, hogy te képtelen vagy magadat és a saját kis lelki világodat margóra helyezni bármilyen ügyben, de ez nem azt jelenti, hogy erre más sem képes... Az ember (jó esetben) nem feltétlenül mindent abból az önző célból csinál, hogy ő maga több, jobb legyen általa... Te meg ezen gondolkozz el egy picit.