Best of Izé

Az evolúció nem az egyedek szintjén hat valójában - mint sokáig képzelték. Nem is a gének szintjén egyébként, ahogy az önző gén teóriája mondja, hanem populáció szinten. A téged ért környezeti hatások természetesen módosítják a genetikai állományodat, eleve a DNS-ed folyamatosan "használódik", mutációk keletkez(het)nek benne, transzpozonok ugrálnak rajta ide-oda, változik az epigenetikai (pl. metilációs) mintázat, változnak a génexpressziós szabályozó folyamatok (pl. a már emlegetett, hajánál fogva előrángatott RNS silencing). De ez a szomatikus sejtjeidre vonatkozik, azok feladata alkalmazkodni a környezet változásaihoz. Ami a szomatikus sejtjeidben történik, az viszont nem fog átjutni az utódodba. Az ivarsejtjeidet számos mechanizmus védi ezektől a hatásoktól, épp azért, hogy az utódod ne eleve terhelten indítsa az életét + benne ugye az egyik kromoszómaszerelvény lesz csak a tiéd, a másik a partneredtől jön (többek között épp azért alakult ez ki, mert így - persze az adott gén alléljainak működési sajátosságaitól függően - ellensúlyozni lehet, ha a tiéden valahol hiba van - és fordítva). Ez az értelme az ivaros szaporodásnak + a variabilitás fenntartása, növelése.
De nyilván az ivarsejtek is a te szervezeted részei, tehát minden védelmi mechanizmus ellenére kaphatnak külső behatást. Ismeretes, hogy bizonyos sejtmérgek (pl. etil-alkohol), a forró víz, stb. károsítják az ivarsejteket, kevésbé lesznek életképesek tőle. A kor előrehaladtával minden anyagcseretípus, így a DNS anyagcsere is rosszabbul működik, ezért az ivarsejtekben is nagyobb eséllyel jelennek meg defektek (ezért nagyobb az esélye annak, hogy Down-kóros gyereke szülessen egy 40 éves nőnek, mint egy 20 évesnek). De ezek mindig károsító hatások. Olyan mechanizmus nincs, hogy ha valamelyik testi sejtedben véletlenül kialakul egy hasznos mutáció, akkor az átadódjon az ivarsejtjeidbe (épp azért, mert biztonsági okokból "le van tiltva" köztük a kommunikáció). Másrészt ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egyetlen sejted sem fog neked számottevő előnyöket biztosítani (gondold el, hány sejt van mondjuk a májadban - ehhez képest egyetlen sejt működése semmit nem számít), hanem jó eséllyel ugyanúgy lecserélődik, amikor eljön az ideje mint a többi. Magyarán a szelekció nem benned zajlik, te mint egyed a kapott génbatyuval való túlélésre és a sikeres szaporodásra törekszel csak. Az ivarsejtek genetikai összetételét, variabilitását nem a szomatikus sejtek felől jövő információk, hanem többlépcsős randomizáló folyamatok biztosítják, melyek során kialakulhatnak előnyösebb génkombinációk a benned lévő anyai és apai génkészletből. Tehát az ivarsejtjeid között valóban lesznek jobban és rosszabbul összerakottak, de ennek hatása már a gyerekedben fog csak előjönni.
Ha megnézed, hány (ismert) génünk van, és kiszámolod, hogy ennek hányféle kombinációját lehetséges összerakni az apai és anyai génkészletből, rájössz, hogy egyetlen egyed is olyan irdatlan mennyiségű variációt tud előállítani, hogy nincs szükség további módosítgatásra. Ehhez vedd hozzá, hogy a partneredben ugyanez zajlik, és kettőtök között hány kombináció lehetséges... Ezért nincs, és nem is alakul ki soha két, genetikailag teljesen egyforma ember (az egypetéjű ikreket leszámítva, de ott ugye már a megtermékenyítés után történik a szétválás, azért lehetnek egyformák). A kiszelektálódás persze már ivarsejt-szinten elkezdődik, majd zigóta- és embriószinten is folytatódik, mert a nagyon rossz génkombinációval rendelkező ivarsejtek, embriók nem lesznek életképesek, és elhalnak. Tehát mindenki, aki élve megszületik, eleve már egy többlépcsős "előválogatás" eredménye.