Nem mindent a mai pszichológiai elméletek magyaráznak helyesen a viselkedéssel kapcsolatban sem (az öröklődéssel kapcsolatban meg pláne...), illetve magának a pszichológiának is vannak kőkemény biológiai alapjai, amiket nem szabad(na) figyelmen kívül hagyni, ha valaki ezen a területen osztja az észt. Norbertvincze ezt felejti el, és ezért vitatkozunk.
Aktív biológusként azt hiszem, nagyobb tapasztalatom van abban, hogy kiszűrjem a zengzetesen hangzó lufik közül a valóban használható elméleteket, eredményeket, mert jobban ismerem a tudományos szakirodalom sajátságait, visszásságait + nagyobb a tapasztalatom a gyakorlati kutatásban, így jobban tudok olvasni a sorok között (nem ördöngősség, ez a munkám, ezt csinálom évek óta). Attól, mert tudományos lapban jelenik meg egy cikk, még nem biztos, hogy értékes.
És igen, a pszichológia sokszor túlegyszerűsíti, vagy éppen túlködösíti a dolgokat, mivel annyira gyerekcipőben jár még, hogy egész egyszerűen az összetettebb jelenségekre nincsenek igazán használható, jó modelljeik. Úgy működnek a művelői mint az általam párszor már megénekelt középkori füvesasszony, hogy próba-szerencse alapon ismernek pár használható módszert, és elméleteket gyártanak ezek hatásmechanizmusára, de valójában ezek nem többek halvány lila találgatásoknál, mert a módszertanuk közel sem annyira fejlett még, hogy bármelyiket hitelt érdemlően igazolja (vagy akár csak megkapirgálja a probléma felszínét).
Jó pszichológus ma gyakorlatilag bárki lehet, akinek van intelligenciája, érzéke hozzá, megérzés alapján működik egyenlőre a dolog. Ugyanaz a helyzet most még a pszichológiában mint régen volt mondjuk a zoológusok esetében, hogy már attól zoológus volt valaki, ha utazgatott, és közben minden tücsköt-bogarat összefogdosott, és lerajzolta őket (amire kb. bárki képes, ha van pénze, és érdekli a dolog). Ma már ez édeskevés a zoológussághoz.
Ez az igazság. Ami persze nem baj, mert minden tudományterület járt egyszer gyerekcipőben, csak akkor nem kell a feltételezéseket bizonyosságként beállítani, pláne úgy, ha valaki egyértelmű cáfolatot hoz a lehetetlenségükre...
Aktív biológusként azt hiszem, nagyobb tapasztalatom van abban, hogy kiszűrjem a zengzetesen hangzó lufik közül a valóban használható elméleteket, eredményeket, mert jobban ismerem a tudományos szakirodalom sajátságait, visszásságait + nagyobb a tapasztalatom a gyakorlati kutatásban, így jobban tudok olvasni a sorok között (nem ördöngősség, ez a munkám, ezt csinálom évek óta). Attól, mert tudományos lapban jelenik meg egy cikk, még nem biztos, hogy értékes.
És igen, a pszichológia sokszor túlegyszerűsíti, vagy éppen túlködösíti a dolgokat, mivel annyira gyerekcipőben jár még, hogy egész egyszerűen az összetettebb jelenségekre nincsenek igazán használható, jó modelljeik. Úgy működnek a művelői mint az általam párszor már megénekelt középkori füvesasszony, hogy próba-szerencse alapon ismernek pár használható módszert, és elméleteket gyártanak ezek hatásmechanizmusára, de valójában ezek nem többek halvány lila találgatásoknál, mert a módszertanuk közel sem annyira fejlett még, hogy bármelyiket hitelt érdemlően igazolja (vagy akár csak megkapirgálja a probléma felszínét).
Jó pszichológus ma gyakorlatilag bárki lehet, akinek van intelligenciája, érzéke hozzá, megérzés alapján működik egyenlőre a dolog. Ugyanaz a helyzet most még a pszichológiában mint régen volt mondjuk a zoológusok esetében, hogy már attól zoológus volt valaki, ha utazgatott, és közben minden tücsköt-bogarat összefogdosott, és lerajzolta őket (amire kb. bárki képes, ha van pénze, és érdekli a dolog). Ma már ez édeskevés a zoológussághoz.
Ez az igazság. Ami persze nem baj, mert minden tudományterület járt egyszer gyerekcipőben, csak akkor nem kell a feltételezéseket bizonyosságként beállítani, pláne úgy, ha valaki egyértelmű cáfolatot hoz a lehetetlenségükre...