Végre tényleg rend lett az országban: rendőrök vittek el egy 79 éves nőt és fiát egy miskolci szupermarketből a múlt hónapban, mert vásárlás és fizetés után magukkal vittek 20 db ingyenes kifliszacskót.
Azzal egyetértek, hogy nagyon gyakran érzi azt az ember, hogy ő az elnyomott kis ember, mások taposnak, tipornak, lopnak, áfát csalnak, hédereznek, míg a kis ember meg épp, hogy el van, csak ez nem mentség arra, hogy akkor én is lopok, vagy rendetlenkedek. Az emberben, még ha annyira frusztrált és elnyomott is, kellene lennie önkontrollnak, morálnak, becsületnek vagy hívjuk, aminek akarjuk, hogy tudja azt, hogy nem szabad lopni, a szabályokat be kell tartani, a sebességkorlátozás bármilyen hülyeség betartandó, illetve, ha vétek, megbüntetnek. Nem kifogás, hogy de alig mentem 140-el, más meg 200-zal, vagy de csak fél kiló kenyeret loptam, más meg 5milliárdot. Bár igen, hajlamos az ember úgy gondolni, ejj bármit meg lehet tenni, de magával szemben kéne az embernek lennie valami morálnak, vagy erkölcsnek. Hogy magamat ne köpjem szembe, hogy eladom a lelkem pár szár, vagy ezer forintért, vagy 10 perc anarchiáért, mert gyorsabban mentem az úton, mint ami a táblán volt írva. Ha ez hiányzik az emberből, akkor továbbá felesleges is magyarázkodni, hogy de mert mások, meg mások nagyban, meg hasonlók. Dühítőnek persze, hogy dühítő, de nem mentség.