A pedofilok agyában fordítva működik egy létfontosságú kapcsoló
Az elmúlt időszak kutatásai jelentősen árnyalják a képet: valószínű, hogy a pedofíliának biológiai gyökerei is vannak, és ezek megváltoztathatatlannak tűnnek.
a cikk egy 25 évvel ezelőtti gimnázium tanáráról szól. ha emlékeim nem csalnak abban az időben még nem voltak sem 6, sem 8 osztályos gimnáziumok. azaz az áldozatok leginkább 14 év fölöttiek.
én a 444-en olvastam a cikket, abba az is benne volt, hogy nagyobb fiúkkal vonult inkább félre, azaz az áldozatok inkább 16-17(-18) éves korosztályból kerültek ki.
bár a pedofíliának nem nagyon van általánosan elfogadott definíciója, de gyakorlatilag az összes létező a nemi érés előtt, vagy annak elején álló áldozatról beszél. (mármint a pszichológusok, pszichiáterek definíciói, nem a közemberé) azért a 16-17 már nem ez a kategória szerintem, de a 14 is határeset.
törvényileg egyébként anno is a 14 éves kor volt a határ, már ami a heteroszexualitást illeti, homoszexualitás esetén 20. ez utóbbinak persze nem sok köze van magához a pedofíliához.
ez az eset a mai jogrendben csak abból az irányból lenne támadható, hogy ő tanár volt, azok meg tanítványok, de ebben az esetben is azt kellene bizonyítani, hogy kényszerítette őket. ami egyébként nem lenne egyszerű. (a vége egyébként valószínűleg ma is az lenne, hogy elküldik és fátylat rá)
a ma uralkodó tudományos vélemény szerint nem igazán van szó kiszemelésről. (nem jellemző) sokkal inkább arról van szó, hogy a pedofil érzelmi kapcsolatteremtő képessége sérült, nem tudja feldolgozni a felnőttek komplex érzelmeit, így nem is tud kapcsolódni hozzájuk. a gyerekeknek ezzel szemben sokkal egyszerűbbek az érzelmeik, azokkal képes kapcsolatot kiépíteni és persze, az érzelmileg sérültekkel még könnyebben. ez azonban csak ritkán tudatos. (persze van kifejezett ragadozó is, de nem ez a jellemző)
na most ne érts félre. nem szándékom védeni őket, de ha nem értjük magát a jelenséget, akkor megvédeni sem tudjuk a gyerekeinket. a jelenlegi golyót a fejébe és jól van mentalitás ugyanis ellehetetleníti annak a lehetőségét, hogy még azelőtt megtaláljuk és kezeljük (jelentsen ez bármit) őket, hogy egy gyereknek baja esne...