Hát, érdekes a cikk, egy kicsit mondjuk érthetőbb is lehetne, vannak benne érdekes elgondolások. De hogy a mai lányok összehúznák magukat, és kicsik maradnának! azzal azért vitatkoznék. Mint ahogy azzal is, hogy milyen anya már az, aki rálőcsöli a gyerekére azt a terhet, hogy annyi mindent feláldoztam. Ki nem szarja le, nem a gyerek akar megszületni, hanem a szülő akar gyereket szülni, nők esetében ez duplán igaz, mert ők akarnak aztán igazán anyák lenni. Eleve, felhozni azt, hogy egy gyerekért feláldoztam ezt-azt, teljes baromság a mai világban. Egyrészt, nem kell feláldozni mindent, mert kell választani egy jó férjet, három évig esetleg otthon maradni (arról ne beszéljünk, hogy van akinek sikerül eközben tanulni és diplomázni) aztán a jó férj támogatásával lehet élni, kibontakozni. Másrészt a gyerekért hozott "áldozat" ne legyen áldozat, ha már akkora szentség és csoda manapság gyereket szülni, hogy térdre kell rogynunk attól, ha valaki szül. Szóval, ha már gyereket vállalok, és férfinál és nőnél is igaz ez szerintem, nincs áldozat nincs teher, megváltozott életkörülmény van. Vagyis, ha addig nem építettem karriert és nem teljesedtem ki, akkor gyerek után ne is akarjam ezeket úgy megtenni, mintha gyerektelen lennék. Mint ahogy egy 40 éves ember ne akarjon tini lenni. Fogja fel, hogy más korszakban él, és a szerint, és a körülményei szerint akarja az életét kiteljesíteni. Ahogy egy amputált lábú ember, se akarjon a rendes olimpián indulni, max a parán. Jó nem feltétlenül jó a hasonlat, de valahogy így. Szerintem persze.
És akkor ne beszéljünk arról, hogy manapság a legtöbb helyen, eleve nincs anya-apa-gyerek. Ritka az egész család. Az egész családokban is kell valami hierarchiának lenni, és ez sem feltétlenül néz ki úgy, hogy apa a főnök. Sőt. Szerintem sok mindenben (gyerek kérdésben eleve) a nők döntenek, max. a férfiak azt hiszik, hogy ők döntöttek, mert fineszesek a nők. De még régen is, amikor el voltak nyomva a nők, meg volt az oka, hogy nem lázadtak fel, talán nem véletlen, hogy csak a 19. század végére, a 20. század elejére jött a nagy lázadozás. De oké, erről ne is vitázzunk, mert igen, van hogy nehéz helyzetben vannak a nők, legyenek társadalmi különbségek, meg vannak olyan "hagyományos" családok, ahol a nő mintegy cseléd, és csicska, és tényleg nem tud kiteljesedni, el kell nyomnia magát. De ezt nem éreztetheti a gyerekkel. Bár nem vagyok lány, de nehezen tudom elképzelni, hogy ez széles körben fennálló probléma, hogy lányok ezrei nem mernek kiteljesedni, vagy frusztráltak azért mert, hogy anyunak sebei vannak. Mondom nem vagyok lány, így hiányzik az anyalánya kapcsolat az életemből.
Szóval lehet hasznos ez a cikk, ha valakinek pont ez a problémája, de számomra inkább megint csak egy eszköz arra, hogy plusz egy frusztrációt belevágjanak az emberbe, illetve, hogy azon rágódjon, mi a gondja, még ha nem is volt ez a gondja, minthogy esetleg a töprengés helyett, valami értelmeset tegye. Miközben persze a gondokat, ha nem tudjuk, miből fakad, igen meg lehet oldani pszichológiai közelítéssel, csak egy idő után, sok a pszichoduma, és kevés a természetesen folyó, zökkenő mentes élet, amikor azt mondja az ember, hogy az életben vannak nehézségek, amiket vagy meg kell oldani, vagy el kell fogadni.
Szóval vegyes érzelmeim vannak a cikkel kapcsolatban, de azért érdekes volt.
Miért rendkívül fontos a nőknek, hogy begyógyítsák az anya-sebet?
És akkor ne beszéljünk arról, hogy manapság a legtöbb helyen, eleve nincs anya-apa-gyerek. Ritka az egész család. Az egész családokban is kell valami hierarchiának lenni, és ez sem feltétlenül néz ki úgy, hogy apa a főnök. Sőt. Szerintem sok mindenben (gyerek kérdésben eleve) a nők döntenek, max. a férfiak azt hiszik, hogy ők döntöttek, mert fineszesek a nők. De még régen is, amikor el voltak nyomva a nők, meg volt az oka, hogy nem lázadtak fel, talán nem véletlen, hogy csak a 19. század végére, a 20. század elejére jött a nagy lázadozás. De oké, erről ne is vitázzunk, mert igen, van hogy nehéz helyzetben vannak a nők, legyenek társadalmi különbségek, meg vannak olyan "hagyományos" családok, ahol a nő mintegy cseléd, és csicska, és tényleg nem tud kiteljesedni, el kell nyomnia magát. De ezt nem éreztetheti a gyerekkel. Bár nem vagyok lány, de nehezen tudom elképzelni, hogy ez széles körben fennálló probléma, hogy lányok ezrei nem mernek kiteljesedni, vagy frusztráltak azért mert, hogy anyunak sebei vannak. Mondom nem vagyok lány, így hiányzik az anyalánya kapcsolat az életemből.
Szóval lehet hasznos ez a cikk, ha valakinek pont ez a problémája, de számomra inkább megint csak egy eszköz arra, hogy plusz egy frusztrációt belevágjanak az emberbe, illetve, hogy azon rágódjon, mi a gondja, még ha nem is volt ez a gondja, minthogy esetleg a töprengés helyett, valami értelmeset tegye. Miközben persze a gondokat, ha nem tudjuk, miből fakad, igen meg lehet oldani pszichológiai közelítéssel, csak egy idő után, sok a pszichoduma, és kevés a természetesen folyó, zökkenő mentes élet, amikor azt mondja az ember, hogy az életben vannak nehézségek, amiket vagy meg kell oldani, vagy el kell fogadni.
Szóval vegyes érzelmeim vannak a cikkel kapcsolatban, de azért érdekes volt.