A fene tudja, nyilván mindenkinek mások az igényei, de számomra semmi értéket nem hordoz ez az előadás. Persze lehet, hogy 12 évesen halálra röhögném magam rajta. Jelen esetben csak egy idétlen kis srácot látok, aki cseppet sem vicces vagy ironikus, ha már hangja, ütemérzéke nulla, legalább nézne ki jól. Amennyiben paródia, akkor nem szóltam, bár jó lenne tudni, hogy kit parodizál. A szomszéd Ferikét?! Értem én, hogy a férfiakat nem érdekli más, csak a csöcs, meg a segg, de ez így van a kezdetek óta, de nagy poén...
Egyetlen tényező miatt lehet nézni a produkciót, az pedig a leányzó.:)
Az állat kannibálok annak idején úttörők voltak. Nem hasonlítanám őket ezzel a gyerekkel össze. Ez egy a sok közül.
Ricsiék akkor fiatalokat érintő problémákat, témákat vittek színpadra. Ott volt érzék, tehetség, humor, munka, érték mögötte. A Fila Rap Jam-ről már nem is beszélve. Sőt, ha jól tudom, akkor a mai napig megmaradt ez a jó szokásuk.
De jó, elfogadom, hogy nem én vagyok a célközönség és azt, hogy vannak akiknek ez valamilyen formában tetszik. Eszem ágában sincs emiatt komolyan megbélyegezni, elítélni a mostani fiatalokat. Ha a szöveg nem lenne ilyen alpári, talán még végig is nézném.:)