"Kutatási eredményei megdöbbentették kollégáit, hiszen a lágy szövetek fennmaradása arra enged következtetni, hogy a dinoszauruszok nem 60 millió évvel ezelőtt haltak ki, hanem még néhány ezer évvel ezelőtt is éltek Észak-Amerikában (mivel a lágy szövetek a feltételezett több millió év alatt rég lebomlottak volna)."
ízlelgessük ezt a faszságot kicsit ...
első kérdésem ugye az lenne, mit mond a radiocarbon vizsgálat. ezt csak azért kérdezném, mert ugye szerves anyag esetében ezzel az eljárással elég jól szűrhető, hogy most 60 millió, vagy néhány ezer év
aztán kérdezném azt is, hogy a föld alá temetve (nem koporsóba, klórmészbe, balzsamozó folyadékba) szerintetek hány év alatt tűnne el a csontról minden lágy szövet? én hasra ütve tippelnék: - ha megvan a megfelelő mikrobiológiai környezet, akkor annak 100 év sem kéne, ha meg nincs meg (mondjuk oxigéntől elzárva egy láp mélyén) akkor meg tudja isten, lehet, ha változatlanok a körülmények, akkor soha a galaktikus kurva életben el nem tűnik az a lágy szövet.
aztán mondanám azt is, hogy ugyebár a régészetnek, paleontológiának vannak módszerei, jól bevált eljárásai és több oldalról megtámasztott kutatási eredményei, meg néha csak elképzelései, amik alkotnak egy többé-kevésbé koherens rendszert. erre jön valaki, előáll egy valamivel és követeli, hogy legyen felrugdalva az egész eddigi rendszer. szép.
ti meg arról papoltok, hogy eddig gombának néztek minket (sötétben tartottak és trágyával etettek), de majd most végre, meg a gyerekeink már az igazságot ... de egy kurva forrásmegjelölés meg sehol. az ilyenek miatt élnek meg a mágnespárnával gyógyítók, meg a zepter-derékalj kufárok