"A másik érdekes dolog, hogy az állatokat tervezik, aztán behelyezik a 3 dimenzióba, hogy működik-e."
Ha tervezésről lenne szó és nem evolúcióról, akkor nem fordulna elő olyan, hogy egy állatnak csökevényes szervei vannak, az idegei kereszteződnek, az egyedfejlődés során bizonyos szervei "kerülőutakat" tesznek meg, stb., stb., stb. Valójában ha jobban (értsd: értő szemmel) megnézel egy bármilyen állatot, akkor sokkal inkább tűnnek "tákolmánynak", több százezer, millió évnyi lassú, nem célirányos fejlődés eredményeinek, mintsem holmi intelligens tervezés legyártatott produktumainak.
És egy ilyen pocsék képzeletbeli tervezőtől hogyan várhatná el bárki is, hogy képes legyen egy egész bolygónyi élőlényt, több millió fajt megtervezni, úgy, hogy azok nem csak individuumként "működnek", hanem populációkat alkotnak, amelyek aztán közösségekbe szerveződnek, és az egyes szerveződési szintek között olyan komplex kapcsolatrendszerek alakulnak ki, amelyet még leírni, modellezni is nehéz, nem hogy reprodukálni. És mindezt persze hosszú évmilliókon, évmilliárdokon keresztül szakadatlanul, hiszen a ma élő fajok csupán elenyésző töredékét képezik az eddig élt összes, mára már kihalt fajnak.