Én keményen drogozok, lehet azért ilyen a szintem! Fű, kokain, gomba, biofű mindegy, csak butuljak!
Amúgy nem hazudtam 14-nek magam, csak írtam a hülye kérdésedre (hány éves vagy, hogy ilyen hülye vagy), mert egy percig sem hittem, hogy el is hiszed. (mások ezek szerint vágták is) Látod én meg téged tartottalak okosabbnak, objektívebbnek, rálátóbbnak a dolgokra. Az, hogy az mennyire minősít valakit, hogy elhiszi-e az ősrobbanást hagyjuk, de amúgy honnan tudod, hogy én elhiszem 100%-ban. Amikor írtam, akkor ott az volt a téma, meg a kérdés, nem az, hogy volt-e, hanem már nem is tudom. Itt eleve nem is az volt a téma, hanem a dinók éltek-e az emberekkel egy időben, de még ez sem, hanem , hogy elbocsátották a profot a nézetei miatt. Na rögtön első hozzászólásodnál már nekem ugrottál, hogy én el sem tudom képzelni, hogy esetleg éltek egy időben. Ezek után mit vártál?
Milyen disznó szuperlények? Azt nem vágom. Jaaa vágom már, hogy írtam, hogy a disznók akár értelmesek is lehetnek, mint ahogy amúgy elég okos állatok, csak azért nem tartjuk azoknak, mert nem hozzák ki magukból azt, amit mi kihoztunk. Na szegényeket vagy nem úgy kísérletezték ki és helyezték át 3d-be annak idején, amiről nem ők tehetnek, vagy még nem jött el az idejük. Vagy egyszerűen csak véletlenül előbb jöttek a Földre sok millió évvel vagy sok száz ezer évvel ezelőtt a humanoid földön kívüliek, és nem a disznószerűek, de azt is el tudom képzelni, hogy fel van osztva az univerzum, ezen a részen a humanoid típus dívik, máshol meg lehet, hogy csigaszerű lények az intelligens és uralkodó stílus. Sok minden lehet, azért ne vessük el a legképtelenebb ötleteket se, ne korlátozzuk magunkat abba a képzeletbe, hogy az emberek a legokosabbak. Nekünk szerencsénk, vagy jótevőnk volt, hogy mi fejlődtünk a Földön a leggyorsabban a legokosabbá. E témában elgondolkodtató a Majmok bolygója, főleg a mostani új rész.
De utoljára, hátha megérted, leírom még egyszer, csak hogy tudjad kicsit értelmezni, elhelyezni magad a világban. Nem csak, és nem mindenkinek az számít, hogy a most elfogadott és szerinted lehazudott tudományos elméleteket elhiszi-e valaki, illetve, hogy gondolkozik-e olyan magasztos tudományos elméleteken, mint te. Attól nem kevesebb más ember, hogy megnézi szerinted a Discoveryt (ahol manapság fikarcnyi tudományos műsor se nagyon van) és hogy azt mondja-e magában, hogy ejjj, ez hülyeség, elolvasok inkább több tucat 600 oldalas könyvet, amik azt bizonygatják, hogy nem is így vannak a dolgok. Ez számít neked, számít Egely Gyuri bácsinak, számít a Hihetetlen magazin íróinak (tényleg nem szoktál ott valamilyen néven publikálni, kíváncsi lennék rá komolyan, és szívesen olvasnék tőled írásokat), számít más okos embereknek, akik ezzel foglalkoznak. Van, akinek nem ez az ember/érték/okosság mérő, hogy ősrobbanás kontra más elméletek. Van aki másban jeleskedik, van aki olimpiát nyer, de mégse mondja azt, hogy kis csenevész buzeráns mindenki, aki nem futja 6 alatt a százat, és nem edz erre. Na jó ez sem igaz, mert vannak olyan elvakult sportolók, akik meg nem tudják elképzelni, hogy másnak nem ez az élete. Van a világban művészet is, van olyan is, hogy élet, amikor mondjuk van társad, munkád, netán több is, és nem érsz rá, vannak gyerekeid, van szórakozásod, hobbid stb. stb. amikkel el tudod tölteni az idődet, vagy épp azokkal kell.
És még egy apróság a végére. 30 éves vagy, és 10 éve foglalkozol ilyen dolgokkal (látod még én is képes vagyok megjegyezni, összerakni, miket írsz). Ha már jöttél itt a korral, akkor ezt vetítsd ki magadra is, mert fiatal vagy még kedves Resystanc3, 60 évesen, 80 évesen lehet, hogy már megint máshogy fogod látni a dolgokat, új dolgokra jössz rá, kiderül, hogy amit most hiszel nem úgy van, hanem amúgyabban, és röhögni fogsz 30 éves magadon. És akkor ciki lesz, hogy a mostani tudásod miatt fikázol le másokat. Azért 10 év tudománnyal való foglalkozás, és 30 év sem olyan sok, főleg hogy ezek szerint 20 éves korodig te is a magamfajta agyhalottak életét élted.
Továbbra is maradok hű vitatkozó és idegesítő izétársad, bármit, bármiről, bármikor, akár érdemben, akár egymást izélgetve. Én élvezem, de én hülye vagyok. Neked mi a mentséged?