Igen, azt a felét ki tudod húzni, de sokra nem mész vele, ha csak nem tudod kinyitni a zárat is. Bár visszazárni akkor sem fogod tudni.
A zár, ahogy olvastam sima kulcsos, de dolgoznak kódos megoldáson is.
Én az előnyeiben látom egyben a hátrányait is, illetve egy csomó kérdés fogalmazódik meg bennem.
Azt írják, hogy ez a legbiztonságosabb keró, amit a piacon találsz. Szerintem ez nem teljesen igaz. Ugyanis ellopni egy profi seperc alatt el tudja, maximum nem tekerve távozik. Bár ez még csak egy prototipus, de feltehetően nem lesz egy olcsó bringa, tehát a szakiknak megéri majd kockáztatni.
Engem az érdekelne, hogy mennyire tesz jót annak a váznak, hogy állandóan "megnyitjuk"? Nem lesz ettől kevésbé stabil?A sok nyitás-zárástól nyilván használódik az alkatrész, ami nem biztos, hogy jót tesz neki.
Az üléscsövet mi annak idején mindig olajoztuk. Ezt nem kell?Ha igen, akkor az olajos csövet kell állandóan fogdosni?Ahogy kivesszük az ülést, azt gondolom mindig újra és újra be kell állítani a magasságunkhoz.
Ahogy olvastam a nyeregcső alumínium, a váz acél, az ülésrúdat simán átvágják, a zárat könnyedén megrongálhatják, ezzel nem kis kárt okozva a tulajdonosnak.
A kerekekről szó sem esik sehol, pedig egy ilyen biciklinél az sem kis tétel, ha leszerelik.
De nem akarok kukacoskodni, mert az ötlet és az irány tetszik, jó látni, hogy vannak ilyen kreatív fiatalok és ez még amúgy is csak mintadarab.
Én a zár biztonságosabbá és az üléscső erősebbé tételén gondolkodnék, mert ha azt nem tudják megmókolni, akkor csak megrongálni, de ellopni nem tudják.
Örvendetes, hogy foglalkoznak ezzel a témával, mert katasztrófális a helyzet, ami a bicikli lopásokat illeti, és nem csak nálunk, hanem más országokban is.
Ezen a videón például fényes nappal ellopja a bringákat az ürge a forgalmas utcákról. Csak 10 percnyi flexelés után válik gyanússá.:) https://www.youtube.com/watch?v=UGttmR2DTY8
A zár, ahogy olvastam sima kulcsos, de dolgoznak kódos megoldáson is.
Én az előnyeiben látom egyben a hátrányait is, illetve egy csomó kérdés fogalmazódik meg bennem.
Azt írják, hogy ez a legbiztonságosabb keró, amit a piacon találsz. Szerintem ez nem teljesen igaz. Ugyanis ellopni egy profi seperc alatt el tudja, maximum nem tekerve távozik. Bár ez még csak egy prototipus, de feltehetően nem lesz egy olcsó bringa, tehát a szakiknak megéri majd kockáztatni.
Engem az érdekelne, hogy mennyire tesz jót annak a váznak, hogy állandóan "megnyitjuk"? Nem lesz ettől kevésbé stabil?A sok nyitás-zárástól nyilván használódik az alkatrész, ami nem biztos, hogy jót tesz neki.
Az üléscsövet mi annak idején mindig olajoztuk. Ezt nem kell?Ha igen, akkor az olajos csövet kell állandóan fogdosni?Ahogy kivesszük az ülést, azt gondolom mindig újra és újra be kell állítani a magasságunkhoz.
Ahogy olvastam a nyeregcső alumínium, a váz acél, az ülésrúdat simán átvágják, a zárat könnyedén megrongálhatják, ezzel nem kis kárt okozva a tulajdonosnak.
A kerekekről szó sem esik sehol, pedig egy ilyen biciklinél az sem kis tétel, ha leszerelik.
De nem akarok kukacoskodni, mert az ötlet és az irány tetszik, jó látni, hogy vannak ilyen kreatív fiatalok és ez még amúgy is csak mintadarab.
Én a zár biztonságosabbá és az üléscső erősebbé tételén gondolkodnék, mert ha azt nem tudják megmókolni, akkor csak megrongálni, de ellopni nem tudják.
Örvendetes, hogy foglalkoznak ezzel a témával, mert katasztrófális a helyzet, ami a bicikli lopásokat illeti, és nem csak nálunk, hanem más országokban is.
Ezen a videón például fényes nappal ellopja a bringákat az ürge a forgalmas utcákról. Csak 10 percnyi flexelés után válik gyanússá.:)
https://www.youtube.com/watch?v=UGttmR2DTY8