Tökéletesen értem, hogy mire gondolsz és az általad leírtak egy részével egyetértek. Tisztában vagyok vele, hogy vannak helyzetek, szituációk melyek teljes embert, önkontrollt, figyelmet kívánnak. Ezen nincs is mit vitatni.
Azt is tudom, hogy csak igen kevesek tudják uralni testüket, gondolataikat, tetteiket.
Amiről én beszélek az az, hogy nem is biztos, hogy az őröknek ebben ahelyzetben máshogy kellett volna viselkedniük. Hiszen nem tudjuk hol vannak a határaik a hatáskörüknek és honnan beszélhetünk túlkapásról. Ugyanis nem ismerjük az előzményeket, innentől kezdve csak mindannyian találgatunk.
Honnan tudjuk, hogy a tolvaj nem támadt az őrökre?Hogy nem ő kezdte e verekedést?Hogy nem rántott már előbb fegyvert?Hogy egyedül volt?Hogy az őrök nem reflexből védték életüket?
És ebben a helyzetben már mindjárt más a történet.
Amennyiben jogukban áll testi kényszert alkalmazni, bilincselni, feltartóztatni a bűnözőt, míg a hivatásos szerv kiérkezik, akkor semmi nagy baj nem történt. Egy kis rángatás és földre teperés(kisebb fejsérülés) ami megfigyelhető, de szemmel láthatóan nem viselte meg a tolvajt.
Véleményem szerint ha mindenáron túlkapást akarunk kiálltani, akkor is különbséget kell tenni, hogy azt ki ellen és milyen helyzetben követik el.
A körülményeket tekintve, amennyiben a tolvaj már a videó kezdete előtt is agresszív, támadó volt, abban az esetben beszélhetünk túlkapásról? Ha bántalmaznak, majd később kést rántanak ellened, mellyel fenyegetik testi épséged, életedet, akkor is erről van szó?!
Folytathatjuk, de akkor sem fogjuk tudni az előzményeket, a helyi törvényeket. Így pedig elég nehéz megítélni a helyzetet.
A tények, amiket viszont biztosan tudunk az, hogy történt egy lopás(mindegy milyen értékben), melyet valamilyen okból követett egy kakaskodás, majd egy késrántás és egy sikertelen szúrás.
Nem tudom, de én nemigazán hiszem, hogy az őrök halálra akarták verni a tolvajt. Véleményem szerint céljuk a feltartóztatás és a bilincselés volt. Ha nem történik ellenállás, akkor nincs földreteperés sem.
Érdekes módon ilyenkor a bűnöző jogai egyből előkerülnek. És az őr jogai hol vannak?
Ami pénzt ezek kapnak, örüljünk, hogy még kockáztatják sok esetben életüket. Persze jó lenne, ha minden szupermarketben kommandósok figyelnének, akik ilyen helyzetekben is higgadt, megfontolt döntéseket hoznak, de lássuk be erre nem sok esély van.
Addig meg én személy szerint inkább szemet hunyok egy esetleges túlkapáson egy bűnözővel szemben, mint hogy legközelebb az a tapétavágó az én hátamban landoljon.
De tudom a jogrendszer nem ilyen egyértelmű, ezért biztos vagyok benne, hogy a videón látható esemény nagy vesztese nem a bűnöző lesz.