Egyetértek. De tegye mindenki a szívére a kezét és mondja, hogy Ő még nem hibázott, nem tett olyat meggondolatlanul, hirtelen, amit utána végiggondolva megbánt. Aki rendszeresen vezet forgalomban, az tudja, hogy egy apró figyelmetlenség is elég a katasztrófához. Nem kell ahhoz notórius ámokfutónak lenni. Csak valaki egy "hú baszki, ez meleg volt"-tal megússza, valaki meg belehal vagy megöl valakit.
Rengeteg olyan balesetről hall, olvas az ember, ami egy apró figyelmetlenségből, rossz döntéstől alakul ki.
Nem mondom, hogy örömtáncot járnék, ha egy hozzátartozóm egy ilyen ember miatt megsérülne, de nem említeném együtt azzal, aki mondjuk versenyzik az autópályán rendszeresen, tudatosan vagy aki felhajt direkt szembe az útra.
Most hirtelen két eset jut eszembe a téma kapcsán, az egyik az a fiatal férfi, aki pár éve belerohant egy buszmegállóba és ezzel megölt több embert, mert elaludt a volánnál. Becsületes, dolgos, rendes ember volt. Elég volt egy rossz döntést hoznia és kész.
A másik pedig az az Árpád hídnál történt baleset, melyben 3 fiatal lány volt a résztvevő, egynek le kellett vágni mindkét lábát, a sofőr meg lebénult. Elég volt egy vezetéstechnikai hiba. Fiatalok voltak, figyelmetlenek.
És rengeteg ilyen eset van. Ettől még nem gondolom, hogy mindegyik egytől egyig gonosz, rossz ember lenne, akinek ne lenne helye közöttünk.