Válaszolok tjunior helyett. A fenti poszt igaz! Ismétlem igaz, mert adót kell fizetnie annak, akinek lakása van Józsefvárosban, de nem ott lakik.
Ha valaki azt állította, hogy a kerületi lakosokat sarcolják, az nem igaz valóban. Továbbra is mindkét fél mellé beszél, mert az ellenzék túloz, hogy mindenkire vonatkozik, illetve ezzel harangozták be a hírt, az önkormányzat (aminek nem amúgy nem szabadna olyan hangnemben nyilatkozni, hogy Gyurcsány pisisei, mert a kerületben valószínű laknak ellenzéki lakosok is, akik ugyanúgy teljes jogú lakosai a kerületnek, és ezzel netán meg vannak sértve) pedig mellébeszél, és arról beszél, hogy az ellenzék hazudik, és nem igaz a hír. Pedig igaz. Tényszerűen, 28 ezer forintot kell fizetni, hacsak nem ott lakik az ember.