1-Attól h sokan gondolnak valamit az még lehet marhaság.
2-Más ha egy átlagember kategorizál így meg megint más ha egy orvos teszi ugyanezt ráadásul a nagy nyilvánosság előtt.
3-Ha nem haragszol a mostani vitánk érdekében nem fogok elolvasni egy könyvet. :-)
4-A szememben nem minősül érdemi szakorvosnak aki ilyen kijelentéseket tesz. Sokkal inkább egy kontárnak.
5-Mindenek előtt leszögezném h a világunkban nincs kapitalista rendszer. Annak hazudjuk de valójában nem az. Sokkal inkább csak egy átmenet a kapitalizmus felé. Ráadásul sajnos egyre távolodunk tőle mégpedig egyre jobban a szocializmus irányába. A mai gazdasági berendezkedésünk csak annyiban tér el a 80-as évekétől h nem tervgazdaság van. Jóformán minden másban azonos vele. A felrovó-elosztó rendszere meg még nagyobb mértékű is a mainak mint a korabeli.
A másik problémám pedig az alapfelvetéssel van.
Azt akarjuk normálisnak tartani ha valaki nem törtet felfelé és nem akar minél többet elérni. De ez csak egy hazugság. A mai erőltetetten szocialista és kötelezően elvárt szolidáris baromság kivetülése amit az eltartottak /a rendszer haszonélvezői/ erőltetnek. Az emberi én alapvetően mindig is saját magával foglalkozott elsősorban és csak akkor segítette embertársait ha az az előnyére vált. Sok ezer év bizonyította h ez a megoldás jól működik. Természetszerűleg ennek a megoldásnak mindig vannak kárvallottjai de a társadalom egészét tekintve hatékony. Viszont eljött nekünk a jóléti társadalom /ami nem utolsósorban éppen az egyén önmagáért és a számára fontosakért tett agresszivitásának eredménye/ és a nagy ráérő idejében elkezdett sok ember agyalni azon h milyen csúnya is a társadalmunk meg h miért kell segíteni az elesetteket.
És máris eljutottunk a szocializmus meg az államilag kötelezővé tett szolidaritásig ami húzza is le a társadalmat szépen. Kezdve a kisebbségek és más néprétegek eltartásától a parazita rétegek elszaporodásán át a megnövekedett válási arányig és a csökkenő népességig. Ha megnézed akkor látod h a társadalom léhűtő nagyobb részét egy tevékeny kisebbség tartja el. És azt amit ma úgymond 'normálisnak' kell nevezni azt a többségben lévő parazita haszonélvező réteg erőlteti a kisebbségben lévő eltartói nyakába.
És a cikkíró pont ezt az irányvonalat erősíti tovább. Pszichopatának bélyegez olyanokat akik nem illenek bele az ő kis langyi-szolidáris álomvilágába holott nem biztos h tényleg pszichopaták azok hanem csak éppen más elveket vallanak és máshogy oldják meg a problémáikat mint amit ő elképzel.
Tehát nem azzal van bajom h a pszichopata betegeket/sérülteket megismertetjük a társadalommal hanem azzal h egyrészt démonizáljuk ezeket az embereket másrészt olyanokat is megbélyegzünk és egy kalap alá veszünk velük akik valójában nem is pszichopaták.