- Irak maga a kész káosz, az iraki kormány se tudja mi merre van, nemhogy Obamáék. Az amerikaiak 2003-ban bevonultak Irakba mindenféle komolyabb tervezés nélkül, abban a naív hitben, hogy az iraki nép az első adandó alkalommal magáévá teszi a szabadság és a demokrácia ideájit, a nagy barátságban meg majd minden jó lesz. Az iraki harcosok leszerelés nélküli hazaküldése tényleg a hosszútávú nagy stratégiai tervezésre utal. Az USA többet szívott és tízszer több embert veszített a háború utáni gerilla-harcokban, mint magában a háborúban. A háború és az újjáépítés külön összeesküvés nélkül is rentábilis üzlet. Az olajmezők lefoglalásába és az olajtermelés amerikaizálásába nem fektettek külön időt és pénzt, az iraki olajtermelés majd tíz évig bőven elmaradt a háború előtti állapotoktól. Irakban ott van a Gazprom is, a Mol is, de leginkább a kínaiak, ki zsákmányol ki kit és miért? A háború után az olajárak nem csökkentek és még csak nem is az amerikaiak javára nőttek.
Líbia - A beavatkozást többségében a franciák és a britek hajtották végre, az országban azóta is szintén a totális káosz uralkodik.
Egyiptom - Mubarak eltávolítása óta kvázi polgárháború dúl az országban időről időre, az amerikaiak az utolsó pillanatig a régi, kiszámítható, szövetséges Mubarak pártján álltak és csak akkor kezdték el a lázadókat támogatni, mikor egyértelművé vált, hogy a helyzet tarthatatlan.
Szíriában évek óta durva polgárháború dúl, ami Irakkal együtt vissza is vezet minket a poszt eredeti témájához, a franciaországi merénylethez és a hazatérő dzsihadisták jelentette veszélyekhez. Az oroszok semmivel sem emberbarátibbak vagy jobb szándékúak mint az amerikaiak, akik megint abban a szorult helyzetben vannak, hogy a könyörtelen, embertelen, de kiszámítható, viszonylag jól meghatározott keretek közé szorított diktátor harcol a dzsihadistákkal. Az egyik kimenetel ideológiailag nem jó, a másik stratégiailag.
Na Iránt azt jól elcseszték az angolok bíztatására még Mohamed Mosaddegh idején, aminek akarva-akaratlanul egy valóban embertelen és alapvetően gonosz rezsim lett a végeredménye, ami különösebb noszogatás nélkül is elég őrült és ellenséges lenne. Itt már azonban inkább szembeállítható egymással a kulturális unvierzalizmus és relativizmus, mint a korábbi esetekben.
Az afganisztáni háborúra a NATO alapokmányának 5. cikkelye hatalmazta föl a Nyugatot, az amerikaiak éves szinten milliárdokat költenek csak Dél-Amerikában a drogtermesztés elleni - hiábavaló - háborúra. A tálibok lehet, hogy nagy csinnadratta közepette fölégettek pár ópiumföldet (leginkább azokat, amelyek nem fizettek nekik védelmi pénzt), de azért azt ne felejtsük el, hogy az ópiumtermesztés és kereskedelem egyik legfőbb kedvezményezettjei maguk a tálibok. Teljesen holdkóros elképzelés, hogy egymást követő amerikai (és más nyugati) kormányok szemét az szúrná leginkább, hogy a napi szinten emberiesség ellenes bűnöket elkövető tálibok a többi dolog mellett az ópiumot sem szeretik.
Fegyveresek támadtak a szerkesztőségre Charlie Hebdo francia lap székházában
Líbia - A beavatkozást többségében a franciák és a britek hajtották végre, az országban azóta is szintén a totális káosz uralkodik.
Egyiptom - Mubarak eltávolítása óta kvázi polgárháború dúl az országban időről időre, az amerikaiak az utolsó pillanatig a régi, kiszámítható, szövetséges Mubarak pártján álltak és csak akkor kezdték el a lázadókat támogatni, mikor egyértelművé vált, hogy a helyzet tarthatatlan.
Szíriában évek óta durva polgárháború dúl, ami Irakkal együtt vissza is vezet minket a poszt eredeti témájához, a franciaországi merénylethez és a hazatérő dzsihadisták jelentette veszélyekhez. Az oroszok semmivel sem emberbarátibbak vagy jobb szándékúak mint az amerikaiak, akik megint abban a szorult helyzetben vannak, hogy a könyörtelen, embertelen, de kiszámítható, viszonylag jól meghatározott keretek közé szorított diktátor harcol a dzsihadistákkal. Az egyik kimenetel ideológiailag nem jó, a másik stratégiailag.
Na Iránt azt jól elcseszték az angolok bíztatására még Mohamed Mosaddegh idején, aminek akarva-akaratlanul egy valóban embertelen és alapvetően gonosz rezsim lett a végeredménye, ami különösebb noszogatás nélkül is elég őrült és ellenséges lenne. Itt már azonban inkább szembeállítható egymással a kulturális unvierzalizmus és relativizmus, mint a korábbi esetekben.
Az afganisztáni háborúra a NATO alapokmányának 5. cikkelye hatalmazta föl a Nyugatot, az amerikaiak éves szinten milliárdokat költenek csak Dél-Amerikában a drogtermesztés elleni - hiábavaló - háborúra. A tálibok lehet, hogy nagy csinnadratta közepette fölégettek pár ópiumföldet (leginkább azokat, amelyek nem fizettek nekik védelmi pénzt), de azért azt ne felejtsük el, hogy az ópiumtermesztés és kereskedelem egyik legfőbb kedvezményezettjei maguk a tálibok. Teljesen holdkóros elképzelés, hogy egymást követő amerikai (és más nyugati) kormányok szemét az szúrná leginkább, hogy a napi szinten emberiesség ellenes bűnöket elkövető tálibok a többi dolog mellett az ópiumot sem szeretik.