De, ez abszolút lehet. Nem akarok senki felett pálcát törni, egyedül nevelni marha nehéz lehet egy (pláne több) gyereket (akár anyaként, akár apaként), hiszen csak ott van a lelkiismeretfurdalás a szülőben, hogy egyedül nem tud két szerepnek megfelelni, egyszerre nem tud a "jó zsaru" és a "rossz zsaru" is lenni + számára is "felértékelődik" a gyerek mint egyetlen megmaradt hozzátartozó a szűk családban, így nyilván hajlamosabb elkényeztetni, tudatosan vagy tudattalanul úgy alakítani a dolgokat, hogy a gyereke minél tovább mellette maradjon. De ez biztos, hogy nem a gyerek érdekeit szolgálja. Az ilyenekből lesznek aztán a felnőni képtelen, önállótlan, anyucival élő kisfiúk meg a magukat hercegkisasszonynak képzelő hisztis picsák (hogy korrekt legyek). Szóval ez a jelenség is ugyanúgy érinti a lányokat és a fiúkat is.
Bár nem vagyok benne biztos, hogy bármilyen szigorú és következetes nevelési igyekezet mellett is, ahogy az egykeség is érezhetően rányomja minden érintettre a bélyegét, úgy a csonka családokban ne játszódna le hasonló folyamat, ami nem kedvez az önállóság kialakulásának, a kisgyerek szerepkör kinövésének. De ezen felnőttként bárki változtathat MAGÁTÓL. Kamaszkorban normálisnak is kéne lennie, hogy egy gyerek lázad az addigi normák ellen, ki akar szakadni a családi környezetből.
Az biztos, hogy mind az anyára, mind az apára szükségük van a gyerekeknek. Ez viszont az elvált párok intelligenciáján, belátóképességén múlik, hogy hogyan oldják meg (nem csak a női, hanem a férfi oldalról is...). Ismerek sok olyan családot, ahol ez működik és / vagy az új pasi vállalta az apaszerepet. És igen, sok olyan nő is van, aki bosszúból, feldolgozatlan gyűlöletből ellehetetleníti, hogy a volt párja kapcsolatot alakíthasson ki a gyerekkel. De sok olyan férfi is van, aki még mindig úgy gondolja, hogy a gyereknevelés alapvetően a nők feladata, megelégszik egy-egy hétvégi mozizással a gyerekével és / vagy újranősül, és onnantól kezdve csak az új családjával foglalkozik. Szóval ez (is) mindkét félen múlik.
(De mindjárt jön ize012, hogy ez is a nők hibája, mert a válások x %-át a nők kezdeményezik. Csak azt nem fogja fel, hogy ha szar egy kapcsolat, és egyik fél sem hajlandó foglalkozni vele, energiát szánni a megjavítására, az MINDKÉT fél hibája, nem csak azé, aki a végén a sarkára áll, és a szakítást kimondja. + A válások számának csökkentését nem azzal kéne elérni, hogy menjünk vissza 100 évet az időben, amikor a nőknek kuss volt a neve, és nem kezdeményeztek válást, hanem inkább tanítsuk arra az embereket, hogy jobban gondolják át, mielőtt beleugranak egy házasságba + talán szánjanak időt a másik megismerésére, megértésére... De mindegy, hagyjuk is.)
Bár nem vagyok benne biztos, hogy bármilyen szigorú és következetes nevelési igyekezet mellett is, ahogy az egykeség is érezhetően rányomja minden érintettre a bélyegét, úgy a csonka családokban ne játszódna le hasonló folyamat, ami nem kedvez az önállóság kialakulásának, a kisgyerek szerepkör kinövésének. De ezen felnőttként bárki változtathat MAGÁTÓL. Kamaszkorban normálisnak is kéne lennie, hogy egy gyerek lázad az addigi normák ellen, ki akar szakadni a családi környezetből.
Az biztos, hogy mind az anyára, mind az apára szükségük van a gyerekeknek. Ez viszont az elvált párok intelligenciáján, belátóképességén múlik, hogy hogyan oldják meg (nem csak a női, hanem a férfi oldalról is...). Ismerek sok olyan családot, ahol ez működik és / vagy az új pasi vállalta az apaszerepet. És igen, sok olyan nő is van, aki bosszúból, feldolgozatlan gyűlöletből ellehetetleníti, hogy a volt párja kapcsolatot alakíthasson ki a gyerekkel. De sok olyan férfi is van, aki még mindig úgy gondolja, hogy a gyereknevelés alapvetően a nők feladata, megelégszik egy-egy hétvégi mozizással a gyerekével és / vagy újranősül, és onnantól kezdve csak az új családjával foglalkozik. Szóval ez (is) mindkét félen múlik.
(De mindjárt jön ize012, hogy ez is a nők hibája, mert a válások x %-át a nők kezdeményezik. Csak azt nem fogja fel, hogy ha szar egy kapcsolat, és egyik fél sem hajlandó foglalkozni vele, energiát szánni a megjavítására, az MINDKÉT fél hibája, nem csak azé, aki a végén a sarkára áll, és a szakítást kimondja. + A válások számának csökkentését nem azzal kéne elérni, hogy menjünk vissza 100 évet az időben, amikor a nőknek kuss volt a neve, és nem kezdeményeztek válást, hanem inkább tanítsuk arra az embereket, hogy jobban gondolják át, mielőtt beleugranak egy házasságba + talán szánjanak időt a másik megismerésére, megértésére... De mindegy, hagyjuk is.)