'nem kell folyamatosan "hátizsákból élnie"'
Miért kellene ehhez hátizsákból élnie?
Nem oldható meg úgy mondjuk h fél évig itt fél évig ott?
Vagy két hónap itt két hónap ott?
Vagy nyári/őszi/tavaszi szünetben meg minden harmadik hétvégén itt a többi időben meg ott?
Na EZT kellene a szülőknek eldönteni! Hogy miként oldják meg ezt az 50-50%-ot.
'"Tehát a szülő érdeke fontosabb mint a gyereké?"
Nem.'
Akkor ebben biztosan egyetértünk. ;-)
'Akkor minek erőltetni?'
A gyerek érdekében.
Lásd a linkelt cikkben írtakat.
A gyereknek is jobb meg a szülőknek is.
Nem véletlenül kezdik bevezetni több országban - igaz még csak lagymatag erővel.
'A gyereknek az biztos, hogy nem lesz jó, ha rásózzák egy olyan felnőttre, aki nem kér belőle (függetlenül attól, hogy mi a véleményem az ilyen emberekről...).'
Erre írtam h annak a felnőttnek nem kötelező - csak fizessen tartásdíjat.
'Oké, csak ha abból indulunk ki, hogy a gyereknek az a jobb, ha fix helye van'
De ne csak abból induljunk már ki mert piszlicsári nüansznyi bizbasz probléma egy gyerek szempontjából ha két helye van ahhoz képest h csak az egyik szülő van döntően vele.
Ez a költözködés az egyetlen érv az ellen h mindkét szülő nevelje?
Mert ez elég gyenge dolog.
'akkor nyilván annak a szülőnek azért többet kell rá költenie, aki ezt a fix helyet biztosítja számára'
Ergo létrehoztál egy újabb lehetőséget a két fél között amin megint vitázhatnak egy sort.
NA EZ BIZTOSAN NEM LESZ JÓ A GYEREKEK!
'tehát a másik akkor is fizessen bele ennek a "rezsijébe"'
Tehát nagyrészt a mostani rendszert favorizálnád továbbra is.
Kár h ez nem működik. És nem csak szerintem.
Az EU-ban szerencsére egyre több helyen favorizálják a közös felügyeletet mert BEBIZONYOSODOTT h sokkal jobb a gyereknek.
'azzal én sem értek egyet, hogy automatikusan az anyának kell "utalni" a gyereket - bizonyos kor felett persze.'
Ebben az egyben egyetértünk.
'Külön-külön kell mérlegelni minden esetet.'
Eddig oké.
De mivel a gyerek érdeke az h mindkét szülő nevelje így erre kell rávenni minél nagyobb arányban a szülőket.
Az h néha költözködik a gyerek az huszadrangú probléma.
Ráadásul képzeld azt el h mondjuk az apa elvinné magához a gyereket amikor az ő ideje van. Ehelyett költözzön oda anyuhoz megint mert a gyerek ott alszik? Újabb lehetőség h a két fél elkezdjen vitázni - a gyerek előtt. Ez a két ember éppen azért vált el egymástól mert nem bírták egymást. Most te azt várod el h napi szinten újra találkozzanak vitázzanak egy sort h most mikorra jöjjön haza a gyerek mert fürdetni kell meg holnap suli és hasonlók és mindezt újra a gyerek előtt?
Nem jobb ha annyit kell csak elviselnie a gyereknek h pár hetente/havonta átköltözik egy másik helyre?
-Megspórolnánk a szülők közötti napi szintű vitát az időkről.
-Megspórolnánk a tartásdíjjal kapcsolatos vitákat.
-Megspórolnánk minden újabb vitát ami kialakulhat mikor találkoznak.
-A gyereknek jobb lenne mert teljes értékű időt tölthet mindkét félnél nem csak 'reggel 8 és este 6 között'.
-A gyereknek jobb lenne mert valódi tartalommal lehetne megtölteni azt az időt és nem kellene sakkozni h most jut-e elég valamire.
-A szülőknek is jobb lenne mert nincs annyi hurcolkodás és vita.
-A szülőknek és a társadalomnak is jobb mert nincs tartásdíj meg vagyonvita.
-A szülőknek is jobb mert normális időt tölthetnek a gyerekkel.
És mindezekkel szemben csak annyi van h a gyereknek költöznie kell.
Hány gyerek költözködik enélkül is? És semmi bajuk nincs. Barátoknál ismerősöknél szomszédoknál alszanak. Ezzel semmi baj nincs. Biológusként te is tudod h a gyereket nem csak a szülőknek kell nevelniük. Az ősi társadalmakban sem csak a szülő nevelte hanem a környezete is /nagy család/. Manapság ez megszűnt a kis családok és az emberek egymástól elkülönülése miatt ami nem jó a gyereknek. Ebből csippenthetne vissza valamennyit az a rendszer h egyszer itt van egyszer meg ott. Más környezet új emberek satöbbi - nagyobb közösség nevelné több elérhető példával. Nem mondom h tökéletes de talán ennek is köszönhető az h a váltott elhelyezéssel nevelt gyerekeknél nem magasabb a problémás gyerekek aránya mint az ép családban felnövők között. Na EZ a nem mindegy!
ARRÓL NEM IS BESZÉLVE H MIKÉNT OLDANÁD MEG HA A KÉT SZÜLŐ VÁLÁS UTÁN MÁS TELEPÜLÉSEN LAKIK?
Apuka kétnaponta utazzon 50-100 km-t ha látni akarja a gyerekét? És még fizessen is tartásdíjat azért mert főként anyunál a gyerek?
Megint ott leszünk ahol most vagyunk.
---------------------------------------------
'Ha így gondolod, akkor viszont miért szorgalmazod azt, hogy a lányokat zömmel női, a fiúkat férfi tanárok tanítsák, és válasszuk szét a különböző nemű gyerekeket?'
Nem szorgalmazom.
Ez egy variáció volt a megoldásokra. Nem ragaszkodom ehhez csak borsódzik a hátam a kvótáktól ezért kitaláltam egy másik alternatívát is. :-)
'Ez csak spekuláció. Nekem az a tapasztalatom'
Tehát amit egy ezzel foglalkozó professzor ír felmérések alapján az spekuláció.
És ezzel állítod szembe a saját tapasztalatodat.
Érdekes. :-)
Vagy csak nem olvastad el a linkelt cikkeket.
'Feleslegesen kategorizálsz.'
Nem én.
Ezt felmérések támasztják alá.
'Nőből és férfiból is van ilyen is, olyan is.'
Megint problémáid akadtak az _általában_ szóval.
Nem mondtam h nincs ilyen meg olyan mindkét nemből.
Azt mondtam h megfigyelhető egy általános tendencia ami igaz az egyikre meg a másikra.
-Ez pont olyan mint h a 100 méteres futásnál az olimpián jóformán csak feketéket látsz a dobogón. Miért?
-Meg pont olyan h 100 doktori végzettségű tudósból a fehérek közül 5-10X annyi feltalálót látsz mint a feketék között. Miért?
-Meg pont olyan mint h a sakkban a világ 100 legjobbja között csak 2 nőt találunk. Miért?
Azért mert bizony vannak dolgok amiben ÁLTALÁBAN az egyik másikban meg a másik a jobb.
Ezzel nem mondom azt h nincs olyan fekete akinek ne lenne találmánya. Meg azt sem h ne lenne fehér aki ne tudna jól futni. Meg azt sem h ne lenne nő aki jó lenne a sakkban /Polgár Judit pölö/. Hanem arról van szó h ha veszel X mennyiségű embert az egyikből meg X mennyiséget a másikból akkor megfigyelhetőek lesznek bizonyos különbségek és jellegzetességek.
'Szerintem az lenne a lényeg, hogy mindenki megtalálja a habitusának megfelelő helyet, pozíciót, foglalkozást. Ezt viszont nem segíti elő, ha hamis nemi sztereotípiák alapján beleerőszakoljuk egy olyan szerepkörbe, ami neki amúgy nem megfelelő.'
Egyetértek.
Nem is kell beleerőszakolni.
Csak megjegyeztem feléd h bizony vannak különbségek a férfi és a női nem között általánosságot tekintve mivel te ennek az ellenkezőjét állítottad.
'Ez NEM a biológiai nemiség, hanem a belénk nevelt "társadalmi nemiség" miatt van, hogy a lányok inkább a humán, a fiúk inkább a reál irányt választják'
Szerintem van biológiai oka is.
Sőt szerintem a társadalmi nemiség pont a biológiai nemiség miatt alakult ki.
Ranschburg Jenő is épp mondja a posztban lévő videón h:
'A KISFIÚK ÜTKÖZVE TANULNAK A LÁNYOK MEG TRÉCSELVE'
Nyilván nem mindegyik hanem ez az _általános_.
Márpedig a lányok ebből fakadóan nyilván jobbak lesznek kommunikációból a fiúk meg az aktív tevékenységekben lesznek jobbak.
Évmilliókon keresztül megvolt a fiúk/férfiak felé egy igen erős szelekció ahol a kevésbé intelligens a kevésbé erős a kevésbé kreatív nem tudott szaporodni.
Ebben vannak fizikailag is látható jelei. A fiúk ÁLTALÁBAN erősebbek a lányoknál.
Nyilván van szellemi oldala is ennek a szelekciónak még ha sokan próbálják is ezt tagadni.
Mást kellett csinálniuk évmilliókon keresztül.
A feketék bőre sem azért fekete mert az divatos volt hanem ezért mert a szelekció ezt hozta ki. Holott itt csak pár tízezer évről volt szó.
A nők és férfiak viszont évmilliókon keresztül mást csináltak. Nyilván ennek még erősebb szelekciós kényszere volt.
Gondolom ezt nem pont egy biológusnak kell megmagyaráznom.
A nő és a férfi nem csak a lábuk között tér el.
És nem csak a fizikumban térnek el.
Viselkedésben agyi működésben szellemben is vannak különbségek a két nem között.
Mint ahogy nem minden férfi erősebb a nőknél úgy nem minden férfi jobb matekból mint a nők.
De ÁLTALÁBAN a férfi erősebb a férfi jobb matekból meg kreatív gondolkodásból és hasonlókból és ÁLTALÁBAN a nő a jobb kommunikációból meg monoton tevékenységből.
Ezért találsz több férfi matematikust feltalálót művészt managert és élsportolót és emiatt találsz több női könyvtárost szociológust meg varrónőt.
'Amiket felhoztál példákat, azok NEM azt támasztják alá, hogy a férfi tanárok jobbak, hanem max. azt, hogy a fiúk jobban tudnak teljesíteni férfi tanároknál.'
-A férfi nevelővel a fiúk jobban tanulnak.
-A férfi nevelővel a lányok ugyanúgy tanulnak.
-A férfi nevelővel a fiúk kevésbé lesznek problémásak.
-A férfi nevelővel a LÁNYOK IS kevésbé lesznek problémásak.
Ebből nekem bizony az jön le h a férfi nevelők jobbak.
Semmi nincs amiben megelőznék őket a nők míg ők általában még lányok nevelésében is jobbak.
'Mielőtt reagálsz, olvasd végig a mondandóm.'
Mielőtt reagálsz olvasd végig a linket cikkeket meg a mondandóm.
'a női tanárok inkompetenciája miatt csökken az oktatás színvonala, akkor ezeknek az országoknak is rosszul kéne teljesíteniük'
Az h valamelyik ország a PISA felmérésen rosszabb vagy jobb szerintem még nem jelenti azt h az oktatás színvonala is jobb.
Összességében elmondható h mindenhol egyre rosszabb függetlenül a PISA felmérésektől.
Egyre több gyerek van akik problémásak egyre több a szenvedélybeteg egyre több az iskolából kibukó egyre több az aki életcél nélkül él egyre később válnak a gyerekek felnőtté egyre később lesznek iskolaérettek. Ez szinte minden országban jellegzetesség.
Az h emellett matekból milyenek azt nagy ívben lekakilom.
'én továbbra is úgy gondolom, hogy ez inkább amiatt van, mert a lányok alkalmazkodóképesebbek'
Lehet h te úgy gondolod de a Német Oktatási Minisztérium meg az északír nevelési körzet nem így gondolja.
És ők nem csak a saját életükből vesznek erre példát hanem több tízezer gyerek és tanár adatai alapján.
Plusz ha megnézed a svédországi linkelt esetet láthatod h egyes országokban bizony nagyon durván elnyomják a fiúkat.
Nem alkalmazkodóképesség az amit a lányoknál tapasztalsz. hanem pozitív diszkrimináció.
Ráadásul még náluk sem jó ez a rendszer. Ők is később lesznek pölö iskolaérettek. Csak azért előzték meg ezzel kapcsolatban a fiúkat mert a fiúkat még náluk is jobban lerontotta a rendszer. Ráadásul náluk még a fiúknál is nagyobb mértékben növekszik a szenvedélybetegek és hasonlók aránya.
Ebben én nem látok alkalmazkodóképességet.
Ez egyértelmű romlás mindenhol.
'nem úgy, ahogy te javaslod, hogy üldözzük ki az oktatásból a női tanárokat, mert BIZTOS hülyék'
Nem írtam ilyet.
'A rossz rendszer a felelős érte, amit úgy nézem, te is belátsz végül...'
Már az elején is mondtam h egyetértek h rossz a rendszer.
Mindig is beláttam.
'Érted, hogy mivel van problémám a hozzáállásoddal kapcsolatban?'
Nem.
Mert nem a hozzáállásommal kapcsolatban írtál hanem azzal kapcsolatban amit képzeltél róla.