Mit is etetnek meg velünk? Milliárdos technológiák, ételreklámok, és manipuláció ahhoz, hogy végül a természetes, olcsó alapanyagokból drága műételeket csináljanak és etessenek meg velünk, aminek sokszor köze sincs a csomagolásokon olvasható névnek.
A videóban pont arról volt szó, hogy nem csak a mekis kaja ilyen, hanem a kolbászon, sonkán, jughurton keresztül a gyümölcslevekig, szinte minden. És pl. az éttermekben kapott kaja is ezekből készül. Szóval elég nehéz megkerülni őket, illetve van akinek nem futja rá, vagy épp arra is alig van ideje a munka és a 2 gyereke mellett, hogy elmenjen hetente egyszer bevásárolni. Persze, hogy elvileg mindenkinek saját döntése az, hogy mit eszik meg, de ami világban ez csak csak annyira a saját döntésünk mint az hogy "űrhajós akartam lenni, de végül tanító lettem".
Sőt, mondok jobbat: az állattelepeken újabba az is meg van szabva, hogy mivel etethetik az állatot, és persze, hogy a drága, és feldolgozott, adalékolt tápokat írják elő. Növénytermesztés? Meg van szabva, hogy milyen nemesített fajtát vethetsz, ha azt akarod, hogy a termést majd fel is vásárolják tőled, ill. minden ilyen fajtához külön ki van fejlesztve vegyszer, és csak azt használhatod hozzá. Ebben is ugye ott van a saját döntés mindenütt. A műtrágya meg alap, anélkül már nem is marad életben a növény. Ez alól végképp nincs sajnos kibúvó. És ezekből készül ugye a liszt, meg kenyér, meg rengeteg minden.
Szóval: Igen, mindenhol ott van, hogy választhatsz, gyakorlatilag meg meg van kötve a kezed.