Munka, bér és ár említetten egyenlőtlen kapcsolatáról már Marx is értekezik A tőkében, mint a kapitalizmus egyik legnagyobb hibája/igazságtalansága, ennek ellenére a három fő gazdaságmozgató tényező összevetésének a mai napig nincs - és nem is lehet - objektív mércéje, ez pedig önmagában egyenértékű azzal, hogy a gazdaságot lényegében a piac mozgatja.
Az általunk megélt kapitalizmusnak sokkal nagyobb rákfenéje a növekedés hajszolása, hiszen köztudott, hogy korlátolt erőforrásokból nem lehet korlátlanul növekedni. Ezt a "forradalmi felismerést" kihasználva próbálják jelenleg mindenféle ökológiai gazdaságtani irányzatok lefektetni annak alapjait, hogy a környezettudatosság elvét szem előtt tartva a korlátlannak tekintett intellektuális fejlődés hogyan lehet képes a rendelkezésre álló korlátozott erőforrásokat úgy hasznosítani, hogy mégiscsak képesek legyünk tartós növekedési pályákat bejárni. Mintha az amúgy bármiféle előírás lenne az emberi természet "előírásaitól" eltekintve persze. Aztán ennek adják a "fenntartható fejlődés" nevet. Ismerős, nem?
A gazdasági modellek és gyakorlatok legnagyobb hibája, hogy a gazdaságot csak addig képesek társadalmi jelenségként kezelni, ameddig annak valamilyen szintű egyéni hasznosságát kell figyelembe venni. Igazából ugyanakkor mindenféle gazdasági berendezkedés alapvető problémája az, hogy ember és társadalom, rajtuk keresztül pedig minden gazdasági szereplő elsősorban egoista és öncélú. Ebből kifolyólag képtelen a közjó érdekében úgy működni, hogy tudatosan csökkentse ezzel a rendszer belső feszültségeit, amin keresztül képesek lennénk a korlátozott erőforrások okozta elsődleges veszélyforrást és korlátot előtérbe helyezve létezni. Ameddig kollektíve nem jutunk el arra a szintre, hogy egy egységes élhető életszínvonal biztosítása érdekében bizonyos személyes érdekeink elé helyezzük a közérdeket, addig semmiféle gazdasági berendezkedés nem tekinthető tartósan működőképesnek és a hosszútávú emberi létezéssel összeegyeztethetőnek.
Az általunk megélt kapitalizmusnak sokkal nagyobb rákfenéje a növekedés hajszolása, hiszen köztudott, hogy korlátolt erőforrásokból nem lehet korlátlanul növekedni. Ezt a "forradalmi felismerést" kihasználva próbálják jelenleg mindenféle ökológiai gazdaságtani irányzatok lefektetni annak alapjait, hogy a környezettudatosság elvét szem előtt tartva a korlátlannak tekintett intellektuális fejlődés hogyan lehet képes a rendelkezésre álló korlátozott erőforrásokat úgy hasznosítani, hogy mégiscsak képesek legyünk tartós növekedési pályákat bejárni. Mintha az amúgy bármiféle előírás lenne az emberi természet "előírásaitól" eltekintve persze. Aztán ennek adják a "fenntartható fejlődés" nevet. Ismerős, nem?
A gazdasági modellek és gyakorlatok legnagyobb hibája, hogy a gazdaságot csak addig képesek társadalmi jelenségként kezelni, ameddig annak valamilyen szintű egyéni hasznosságát kell figyelembe venni. Igazából ugyanakkor mindenféle gazdasági berendezkedés alapvető problémája az, hogy ember és társadalom, rajtuk keresztül pedig minden gazdasági szereplő elsősorban egoista és öncélú. Ebből kifolyólag képtelen a közjó érdekében úgy működni, hogy tudatosan csökkentse ezzel a rendszer belső feszültségeit, amin keresztül képesek lennénk a korlátozott erőforrások okozta elsődleges veszélyforrást és korlátot előtérbe helyezve létezni. Ameddig kollektíve nem jutunk el arra a szintre, hogy egy egységes élhető életszínvonal biztosítása érdekében bizonyos személyes érdekeink elé helyezzük a közérdeket, addig semmiféle gazdasági berendezkedés nem tekinthető tartósan működőképesnek és a hosszútávú emberi létezéssel összeegyeztethetőnek.