Azt gondolom, hogy a fenntartható fejlődés elve nem ördögtől való, ha valóban hajlandóak vagyunk fejlődésről és nem növekedésről beszélni. Fejlődésnek tekinthető az is, ha belátjuk, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból adott technológiai színvonal mellett egy adott - már jelenleg is nagyon élhető - átlagos életszínvonal biztosítása lehetséges az emberiség számára. Fejlődésnek tekinthető aztán az, ha ezt tovább optimalizáljuk. A kulcstényező mindig az kell, hogy legyen, hogy tekintettel legyünk az erőforrásokra, mint szűk keresztmetszetre.
Ez viszont nem pusztán gazdasági berendezkedés kérdése, hanem egy sokkal szélesebb körű társadalmi kérdés. A gazdasági berendezkedés csak a társadalom egy szűk és specializált leképeződése. Ha egy piacgazdaságban a "piac" elsődleges mozgatórugója nem az öncélú gyarapodás lenne, hanem ezt egy önfeláldozó, kompromisszum-kész, racionális közösségi szemlélet váltaná fel, akkor a fenntartható fejlődés piacgazdasági keretek között is megvalósulhatna.
A klasszikus piacgazdaság leginkább életközeli vonása ugyanakkor az, hogy kezdetektől azzal számoltak, hogy az egyéni gyarapodás mozgatórugója, ha nem is egyenlő mértékben, de végső soron általános jelleggel gyarapodást fog előidézni. Az viszont egyértelműen látszik, hogy ez a beépített egyenlőtlenség a társadalom sok más vetületében feszültségforrás.
Ahhoz, hogy ezen túllendüljünk, össztársadalmi szinten kellene a gondolkodásmódnak megváltoznia egy közösségtudatosabb irányba, ami viszont olyan nagy közösségben, mint az emberiség, szinte lehetetlen.
A közösségi szempontból ideális és "fenntartható" gazdasági modell egyébként nagyon közel állna a kommunizmushoz azzal a különbséggel, hogy nem kötné az elvégzett társadalmi hasznosság (munkatermelékenység) érdemeihez a közjavakból való részesedés arányát, hanem szociális alapon elfogadná, hogy a közösen megtermelt javakból mindenki egyenlő arányban részesül, miközben mindenki magáévá tenné azt az elvet, hogy egyéni jólétét a közjó gyarapításán keresztül növelje. Ha mindenkinek jó, nekem is jó. Elvnek szép, csak eléggé utópisztikus. A jelenlegi információ alapú társadalomnak lenne lehetősége ilyen irányba közeledni, de az emberi természet ehhez jelenleg még nem idomult.
Azt gondolom, hogy a fenntartható fejlődés elve nem ördögtől való, ha valóban hajlandóak vagyunk fejlődésről és nem növekedésről beszélni. Fejlődésnek tekinthető az is, ha belátjuk, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból adott technológiai színvonal mellett egy adott - már jelenleg is nagyon élhető - átlagos életszínvonal biztosítása lehetséges az emberiség számára. Fejlődésnek tekinthető aztán az, ha ezt tovább optimalizáljuk. A kulcstényező mindig az kell, hogy legyen, hogy tekintettel legyünk az erőforrásokra, mint szűk keresztmetszetre.
Ez viszont nem pusztán gazdasági berendezkedés kérdése, hanem egy sokkal szélesebb körű társadalmi kérdés. A gazdasági berendezkedés csak a társadalom egy szűk és specializált leképeződése. Ha egy piacgazdaságban a "piac" elsődleges mozgatórugója nem az öncélú gyarapodás lenne, hanem ezt egy önfeláldozó, kompromisszum-kész, racionális közösségi szemlélet váltaná fel, akkor a fenntartható fejlődés piacgazdasági keretek között is megvalósulhatna.
A klasszikus piacgazdaság leginkább életközeli vonása ugyanakkor az, hogy kezdetektől azzal számoltak, hogy az egyéni gyarapodás mozgatórugója, ha nem is egyenlő mértékben, de végső soron általános jelleggel gyarapodást fog előidézni. Az viszont egyértelműen látszik, hogy ez a beépített egyenlőtlenség a társadalom sok más vetületében feszültségforrás.
Ahhoz, hogy ezen túllendüljünk, össztársadalmi szinten kellene a gondolkodásmódnak megváltoznia egy közösségtudatosabb irányba, ami viszont olyan nagy közösségben, mint az emberiség, szinte lehetetlen.
A közösségi szempontból ideális és "fenntartható" gazdasági modell egyébként nagyon közel állna a kommunizmushoz azzal a különbséggel, hogy nem kötné az elvégzett társadalmi hasznosság (munkatermelékenység) érdemeihez a közjavakból való részesedés arányát, hanem szociális alapon elfogadná, hogy a közösen megtermelt javakból mindenki egyenlő arányban részesül, miközben mindenki magáévá tenné azt az elvet, hogy egyéni jólétét a közjó gyarapításán keresztül növelje. Ha mindenkinek jó, nekem is jó. Elvnek szép, csak eléggé utópisztikus. A jelenlegi információ alapú társadalomnak lenne lehetősége ilyen irányba közeledni, de az emberi természet ehhez jelenleg még nem idomult.