A négerek is százfélék lehetnek, nem mind hosszútávfutó bajnok, ez egy újabb idióta, túlegyszerűsítő sztereotípia. Igen, vannak fizikális különbségek a rasszok között, de az közel sem egyenlő ezzel, hogy "a négerek jól futnak, de buták, a fehérek meg okosak". Most a szellemi képességeiről volt szó egy nagyobb népcsoportnak. Érdekes, ha megkapják kisgyerek kortól kezdve ugyanazt az oktatást, nevelést, ugyanabban a kultúrában nőnek fel, mindegy, hogy kínai, néger, indiai vagy európai, bármilyen népcsoportból képesek a tehetséges emberek kiemelkedő eredményeket produkálni, mert minden népcsoportban vannak értelmesebbek, tehetségek, meg van a középszerű többség... Hogy a tehetséges mit tud kihozni a képességeiből, mit tud produkálni, az viszont elsősorban a kultúrától függ, amiben él.
Ha igaz lenne, amit állítasz, nem lenne egyetlen néger, kínai, indiai tudós sem. Pedig van. Elég sok. Illetve te is hiába vagy fehér, és lett volna lehetőséged jó oktatást kapni, "valahogy" mégsem lett belőled atomfizikus... Erről ennyit.