"Ismerem ezt az érvet, hogy a fehér emberek azért értelmesebbek, mert a mérsékelt égövön nehezebb volt a túlélés."
Szóval a korábban említett (mértékadó) könyvben emlékeim szerint létezik gazdasági modell, amely szerint a technológiai fejlettséget valóban befolyásolja (RÉSZBEN) a földrajzi helyzet, ez nem egyértelműen szűklátókörúségre vall.
"Továbbra is az a kérdésem, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Megindul mondjuk egyszerre több tízezer ember több ezer ponton keresztül a határon."
A készenléti rendőrség határhoz vezénylésével, esetlegesen katonaság (békés) bevetésével, tömegoszlató (ill. pusztító :D, jó, nem vicceskedek) eszközökkel, kerítéssel. Szükség szerint. Nem ettől várom önmagában én sem a megoldást, de szükséges feltételnek látom, ám nyilván nem elégségesnek.
Az origót az azonosítás kell, hogy jelentse. Ha valaki menekült, és tudja igazolni magát, az találjon is menedéket akár itthon is. Emberileg szólva ez alap. Ennek hiányában kérdéses, hogy be szabad-e/kell-e engedni. Ha bejött (értelemszerűen akkor illegálisan), a börtön a jelenlegi kapacitásokat tekintve aligha jelenthet értelmes megoldást, úgyhogy kb. marad a kitoloncolás. Az ehhez szükséges indrastruktúrát villámgyorsan létre kellene végre hozni.
A pufferzónás részt magam is így látom, bár jó, ha teszünk ellene, amennyire csak tudunk.
A legvégén marad az, hogy kellene egy kis demokráciát vinni Szíriába... Ez a gondolat szintén további kérdéseket vet fel...