Oké, pár komment erejéig tegyük fel, hogy adott egy olyan IQ-skála, ami tökéletesen megbízható, valós képet ad az ember veleszületett értelmi képességeiről - minden egyébtől függetlenül. Továbbá azt is, hogy egy ilyen "eszközzel" mért reprezentatív felmérés eredményeképpen az adódik, hogy a rasszok közötti értelmi képesség jelen van.
Ami nem látszik, hogy ennek milyen pozitív hozadéka tud lenni a társadalom számára. Rendben, kiderül, hogy a szomszéd (fekete) Darius nagyobb valószínűséggel hülyébb kicsit, mint a másik szomszéd (mondjuk sárga) Hoang. És?
A jövő társadalma nem tudom, hogy milyen lesz. Lehet, hogy a fenti infó (ha igaz) értelmesen hasznosul majd. Részemről ennek ellenkezőjétől tartanék. Másrészről, egy elképzelt jövőbeli állásinterjún elvárt IQ-teszt, úgyis az adott személy értelmi képességeire kell, hogy fókuszáljon. (Amennyiben persze a pozíció betöltéséhez szükséges ennek kitöltése.) Legfeljebb annyi látszik majd, hogy egy atomkutató központban több sárga lesz, mint fekete. Ez viszont annak hiányában is teljesülni fog, hogy előzetesen tudnánk, hogy a "feketék átlagosan kicsit butácskábbak".
Összességében pedig továbbra is azt mondom, hogy ilyesmivel még ha igaz is, bölcsebb nem foglalkozni, még "tudományos berkeken belül" sem.