A konkrét esetben én sem tartom egyáltalán megfelelőnek a reakciót. (Egy ilyen reakciót max. akkor tartanék megfelelőnek, ha előtte szintén minimum ököllel, életet, testi épséget veszélyeztető módon támadtak volna az illetőre, és csak ilyen módon tudná magát megvédeni.)
Sok sajnos a frusztrált ember, aki nem tudja levezetni az innen-onnan felgyülemlett dühét, feszültségét, és ez rosszkor, rossz célponton robban (praktikusan olyanokon, akik lehetőleg nem tudnak visszavágni). Mindenki azt hiszi, hogy neki mindig, minden automatikusan és azonnal jár, az ő céljai, törekvései, létezése, kényelme előrébb való másokénál, és ha valaki megsérti az erre vonatkozó vélt vagy valós jogait (legyen az akár a személyes térre vonatkozó jog), sokan agresszívan reagálnak. Nem divat már megállni egy pillanatra, és a másik helyébe képzelni magukat, legyen az az ellenkező nem képviselője vagy más korcsoportból való ember. Ez megfigyelhető a hivatali ügyintézéstől kezdve a közlekedésen keresztül a mindennapi bevásárlásig, de az emberi kapcsolatok alakulásában...és igen, a kommentelésben is.
Rengeteg embernek kizárólag önmaga számít, csak a saját perspektívájából, a saját aktuális céljain, sértettségén, stb. keresztül képes szemlélni, megítélni a helyzeteket. Ebben pedig szerintem nem a technológiai fejlődés meg a "digitális elidegenedés" a fő ludas, az csak kiszolgálja az igényeinket, hanem itt vissza is lehet kanyarodni a nevelés kérdéséhez... Persze, hogy frusztrált, agresszív, összeférhetetlen lesz az az ember, aki a családi környezetben azt tapasztalja, hogy az ő igényei az elsődlegesek, soha nem kell kompromisszumokat kötnie, másokhoz alkalmazkodnia, ha nem tetszik neki valami, elvonulhat, duzzoghat, hisztizhet, nem teszi helyre senki, nem tanítják meg neki, hogyan moderálja magát + tökéletesnek állítják be, nem hívják fel a figyelmét a gyengeségeire, hibáira, nehogy törést szenvedjen a gyenge lelki világa + betegesen féltik a kudarcélménytől, így nem is tanítják meg kezelni azt, illetve kockáztatni, küzdeni a céljaiért. Ez persze kényelmesebb, mint kellemetlen témákról is beszélgetni a gyerekkel, érdemben foglalkozni vele. Egy ilyen embernek nyilván sokkoló lehet, amikor szembesül vele, hogy a többi ember nem így gondolkodik róla, a világ többi része nagyon nem így működik, , hanem több millió, hozzá hasonló kiskirállyal és hercegnővel kell azt megosztania. :) Ebben pedig az elcseszett, elkényeztető, kényelmes nevelés (vagy annak totális hiánya) a fő bűnös, aminek sokszor sajnos az az oka, hogy a szülők is már eleve ilyenek, és azt hiszik, hogy az ő porontyuk az aztán úgy tökéletes, ahogy van, nincs szüksége nevelésre, alkalmazkodjon a világ hozzá. Ez hibás és nagyon káros elképzelés, de újabban nagyon sok szülő sajátja (tisztelet a kivételnek).
Sok sajnos a frusztrált ember, aki nem tudja levezetni az innen-onnan felgyülemlett dühét, feszültségét, és ez rosszkor, rossz célponton robban (praktikusan olyanokon, akik lehetőleg nem tudnak visszavágni). Mindenki azt hiszi, hogy neki mindig, minden automatikusan és azonnal jár, az ő céljai, törekvései, létezése, kényelme előrébb való másokénál, és ha valaki megsérti az erre vonatkozó vélt vagy valós jogait (legyen az akár a személyes térre vonatkozó jog), sokan agresszívan reagálnak. Nem divat már megállni egy pillanatra, és a másik helyébe képzelni magukat, legyen az az ellenkező nem képviselője vagy más korcsoportból való ember. Ez megfigyelhető a hivatali ügyintézéstől kezdve a közlekedésen keresztül a mindennapi bevásárlásig, de az emberi kapcsolatok alakulásában...és igen, a kommentelésben is.
Rengeteg embernek kizárólag önmaga számít, csak a saját perspektívájából, a saját aktuális céljain, sértettségén, stb. keresztül képes szemlélni, megítélni a helyzeteket. Ebben pedig szerintem nem a technológiai fejlődés meg a "digitális elidegenedés" a fő ludas, az csak kiszolgálja az igényeinket, hanem itt vissza is lehet kanyarodni a nevelés kérdéséhez... Persze, hogy frusztrált, agresszív, összeférhetetlen lesz az az ember, aki a családi környezetben azt tapasztalja, hogy az ő igényei az elsődlegesek, soha nem kell kompromisszumokat kötnie, másokhoz alkalmazkodnia, ha nem tetszik neki valami, elvonulhat, duzzoghat, hisztizhet, nem teszi helyre senki, nem tanítják meg neki, hogyan moderálja magát + tökéletesnek állítják be, nem hívják fel a figyelmét a gyengeségeire, hibáira, nehogy törést szenvedjen a gyenge lelki világa + betegesen féltik a kudarcélménytől, így nem is tanítják meg kezelni azt, illetve kockáztatni, küzdeni a céljaiért. Ez persze kényelmesebb, mint kellemetlen témákról is beszélgetni a gyerekkel, érdemben foglalkozni vele. Egy ilyen embernek nyilván sokkoló lehet, amikor szembesül vele, hogy a többi ember nem így gondolkodik róla, a világ többi része nagyon nem így működik, , hanem több millió, hozzá hasonló kiskirállyal és hercegnővel kell azt megosztania. :) Ebben pedig az elcseszett, elkényeztető, kényelmes nevelés (vagy annak totális hiánya) a fő bűnös, aminek sokszor sajnos az az oka, hogy a szülők is már eleve ilyenek, és azt hiszik, hogy az ő porontyuk az aztán úgy tökéletes, ahogy van, nincs szüksége nevelésre, alkalmazkodjon a világ hozzá. Ez hibás és nagyon káros elképzelés, de újabban nagyon sok szülő sajátja (tisztelet a kivételnek).