Hát, igen. Amerikában mindenből eladható üzletet, poént, bulit csinálnak. A tökéletes fogyasztói társadalom + ezzel védik is magukat, hogy ne kelljen a gyászt ténylegesen megélniük. Az is a biznisz, a buli része. Egy részről ez nem biztos, hogy baj, én is úgy vagyok vele, hogy bármivel lehessen viccelni, ne legyenek tabu témák, elég geci tud lenni az élet magától is, az embernek tényleg erős ingerenciája van rá, hogy középső ujjat mutasson a halálnak. De más részről ők már túlzásba viszik ezt. A kötelező jókedv és vicceskedés is fárasztó és unalmas egy idő után (pláne, ha valaki tényleg gyászolna) + teljesen megöli az ünnep hangulatát, amikor a csapból is az ünnepkörhöz köthető köntösbe bújtatott, de valójában teljesen oda nem illő kiegészítők, kellékek, programok tömkelege folyik (pláne már hetekkel előtte, hogy legyen időd minél több szart összevásárolni, ugye...).
A karácsonnyal kapcsolatban én úgy lázadok ez ellen, hogy nem díszítek fát (na, az a másik idióta szokás, amitől a falat kaparom), meg aggatom tele a lakást semmilyen fiszfasszal, egyetlen díszt vettem nagy műgonddal: egy iszonyatosan giccses, tökéletesen gusztustalan, csillámmal leszórt, rózsaszín girlanddal ellátott, szárnyas üvegtehén-angyalkát (igen, olyan, amilyennek elképzeled... :D). Azt lógatom ki, így veszek részt a karácsony megünnepléséről alkotott véleményemmel az eseményen. :) (A zabálás részét szeretem, legyünk már méltók az eredeti téli napfordulós ünnepek hangulatához. :D) - Na, mindegy, tudom, én nem vagyok normális.
Szerintem aki valóban gyászol, az inkább magába fordul, szűk családi, baráti körben próbálja feldolgozni a veszteséget, nem rendez látványos ajvékolást idegenek előtt egy kőtömb körül. Mondjuk én úgy vagyok vele, hogy az egész temetősdit, a halottak rothadó földi maradványaihoz való görcsös, képmutató ragaszkodást is hülyeségnek tartom. Ez senkit nem hoz vissza. Addig foglalkozzon mindenki a másikkal, amíg él, utána már hiába hordja a sírjára a virágot.
A karácsonnyal kapcsolatban én úgy lázadok ez ellen, hogy nem díszítek fát (na, az a másik idióta szokás, amitől a falat kaparom), meg aggatom tele a lakást semmilyen fiszfasszal, egyetlen díszt vettem nagy műgonddal: egy iszonyatosan giccses, tökéletesen gusztustalan, csillámmal leszórt, rózsaszín girlanddal ellátott, szárnyas üvegtehén-angyalkát (igen, olyan, amilyennek elképzeled... :D). Azt lógatom ki, így veszek részt a karácsony megünnepléséről alkotott véleményemmel az eseményen. :) (A zabálás részét szeretem, legyünk már méltók az eredeti téli napfordulós ünnepek hangulatához. :D) - Na, mindegy, tudom, én nem vagyok normális.
Szerintem aki valóban gyászol, az inkább magába fordul, szűk családi, baráti körben próbálja feldolgozni a veszteséget, nem rendez látványos ajvékolást idegenek előtt egy kőtömb körül. Mondjuk én úgy vagyok vele, hogy az egész temetősdit, a halottak rothadó földi maradványaihoz való görcsös, képmutató ragaszkodást is hülyeségnek tartom. Ez senkit nem hoz vissza. Addig foglalkozzon mindenki a másikkal, amíg él, utána már hiába hordja a sírjára a virágot.