"teszem azt kognitív úton gyakorolna arra, hogy kisminkelne lássa az adott nőt"
Épp erre vonatkozott a hasonlatom. Gondolatban "kisminkeli", természetfeletti hátteret aggat mögé, mert csak úgy látja szépnek, magában nem tudja értékelni. Szerintem ez a rajongás nem egyenértékű azzal, ha valaki "máz" nélkül is meglátja benne a lenyűgözőt.
De hasonlattól függetlenül a vallásos megközelítéssel nekem továbbra is egyrészt az a bajom, hogy úgy érzem, nem a természetet magát csodálja, hanem azt csak eszközként, bizonyítékként használja ahhoz, hogy Istent csodálhassa rajta keresztül. A vallásosok azért értékelik a természetet, mert szerintük Isten "rakta össze", azt tartják csodálatosnak benne, hogy lám, milyen bonyolult dolgokat tud "alkotni" Isten, nem pedig magát a természetet. Isten csodálata viszont általában önző okokra vezethető vissza, a saját létük értelmének keresésére, a privát "üdvösségük" elérésére, stb., ami az én szememben kevésbé "fennkölt", mintha valamit önmagáért, érdek nélkül tud szeretni, csodálni valaki... Másrészt nagyon szűklátókörű megközelítésnek tartom azt, hogy ha valaki olyan jelenségbe ütközik, ami már meghaladja a felfogóképességét, akkor nem azon gondolkozik el, hogy talán az ő agyi kapacitása véges, hanem azt süti ki belőle, hogy itt már biztos valami természetfelettinek kell működnie. Tudomásul kell venni, hogy a természet jóval komplexebb annál, mint amit az emberi agy be tud fogadni, fel tud fogni, de ebből még egyáltalán nem következik, hogy természetfeletti erők működnek mögötte. El kéne tudni vonatkoztatni attól, hogy mindenhez magunkat vesszük mércének, mert az lehet ugyan, hogy praktikusan "kéznél van", ugye, de tévutakra vihet. :)
Épp erre vonatkozott a hasonlatom. Gondolatban "kisminkeli", természetfeletti hátteret aggat mögé, mert csak úgy látja szépnek, magában nem tudja értékelni. Szerintem ez a rajongás nem egyenértékű azzal, ha valaki "máz" nélkül is meglátja benne a lenyűgözőt.
De hasonlattól függetlenül a vallásos megközelítéssel nekem továbbra is egyrészt az a bajom, hogy úgy érzem, nem a természetet magát csodálja, hanem azt csak eszközként, bizonyítékként használja ahhoz, hogy Istent csodálhassa rajta keresztül. A vallásosok azért értékelik a természetet, mert szerintük Isten "rakta össze", azt tartják csodálatosnak benne, hogy lám, milyen bonyolult dolgokat tud "alkotni" Isten, nem pedig magát a természetet. Isten csodálata viszont általában önző okokra vezethető vissza, a saját létük értelmének keresésére, a privát "üdvösségük" elérésére, stb., ami az én szememben kevésbé "fennkölt", mintha valamit önmagáért, érdek nélkül tud szeretni, csodálni valaki... Másrészt nagyon szűklátókörű megközelítésnek tartom azt, hogy ha valaki olyan jelenségbe ütközik, ami már meghaladja a felfogóképességét, akkor nem azon gondolkozik el, hogy talán az ő agyi kapacitása véges, hanem azt süti ki belőle, hogy itt már biztos valami természetfelettinek kell működnie. Tudomásul kell venni, hogy a természet jóval komplexebb annál, mint amit az emberi agy be tud fogadni, fel tud fogni, de ebből még egyáltalán nem következik, hogy természetfeletti erők működnek mögötte. El kéne tudni vonatkoztatni attól, hogy mindenhez magunkat vesszük mércének, mert az lehet ugyan, hogy praktikusan "kéznél van", ugye, de tévutakra vihet. :)