A hangsúlyok lehetnek máshol, de az összefonódás akkor is jelen van a vallásos szemléletben.
Persze, minden ember agyi kapacitása véges, nem létezik olyan zseni, aki teljes egészében fel tudná fogni a világ működését (aki ilyesmit állít magáról, az vagy ostoba, vagy hazudik). + Épp azért, mert a zsenik is csak emberek, ők is beleeshetnek abba a hibába, hogy ha valamit már nem tudnak megmagyarázni, akkor automatikusan Istent képzelik oda, mert ilyenek vagyunk, hogy valami magyarázatot, működtető erőt, szándékot mindenképpen akarunk a dolgok mögé látni, nehezen bírjuk ki, hogy ne legyen teóriánk a működésük, keletkezésük céljáról, egy esetleges "nagyobb tervben" betöltött szerepéről. De ez csak az erősen modellalkotásra alapozó + a humán szociális interakciók értelmezésére, rendszerezésére kihegyezett gondolkodási sémáinkból következik (magyarul faji agyműködési sajátosság), nem bizonyíték Isten létezésére. Aki ezt felismeri, szerintem közelebb áll az "igazsághoz", mint aki természetfelettivel próbálja magyarázni, amit már nem ért (és ez értelmi szinttől, "zsenialitástól" független, mert az csak azt befolyásolja, hogy ki mikor jut el egy olyan pontra, ami már meghaladja a felfogóképességét - előbb-utóbb minden gondolkodó ember eljut egy ilyen pontra, ahol döntenie kell, hogy vagy elfogadja a saját korlátait, vagy fiktív magyarázatokba menekül).
Nekem az a bajom az istenhittel, hogy túlságosan antropomorf, túlságosan gyanúsan magunkból indul ki, a saját magunk visszatükröződését mutatja, túl jól megmagyarázható elemi humán pszichológiai jelenségekkel, igényekkel a kialakulása, és túl sok bizonyíték van arra, hogy a technikai, tudományos fejlődéssel hogyan alakul át, tolódik ki mindig az épp megmagyarázhatatlan jelenségek határához. Persze teoretikusan nem vethető el az a hipotézis, hogy van egy általunk nem érzékelhető, vizsgálható felsőbbrendű lény, aki irányítja a szálakat, de sokkal több racionális bizonyíték mutatja, hogy ez csak egy hiedelem, mint azt, hogy lehet benne valami.
Az istenhitbe nagyon könnyű beleesni, mert csábító a gondolat, hogy az életnek van valami fennkölt, nagyobb távlatú értelme, hogy nem tűnünk el nyomtalanul a halál után, stb. De attól még, hogy valami számunkra megnyugtató, nem lesz okvetlenül igaz. :/
Persze, minden ember agyi kapacitása véges, nem létezik olyan zseni, aki teljes egészében fel tudná fogni a világ működését (aki ilyesmit állít magáról, az vagy ostoba, vagy hazudik). + Épp azért, mert a zsenik is csak emberek, ők is beleeshetnek abba a hibába, hogy ha valamit már nem tudnak megmagyarázni, akkor automatikusan Istent képzelik oda, mert ilyenek vagyunk, hogy valami magyarázatot, működtető erőt, szándékot mindenképpen akarunk a dolgok mögé látni, nehezen bírjuk ki, hogy ne legyen teóriánk a működésük, keletkezésük céljáról, egy esetleges "nagyobb tervben" betöltött szerepéről. De ez csak az erősen modellalkotásra alapozó + a humán szociális interakciók értelmezésére, rendszerezésére kihegyezett gondolkodási sémáinkból következik (magyarul faji agyműködési sajátosság), nem bizonyíték Isten létezésére. Aki ezt felismeri, szerintem közelebb áll az "igazsághoz", mint aki természetfelettivel próbálja magyarázni, amit már nem ért (és ez értelmi szinttől, "zsenialitástól" független, mert az csak azt befolyásolja, hogy ki mikor jut el egy olyan pontra, ami már meghaladja a felfogóképességét - előbb-utóbb minden gondolkodó ember eljut egy ilyen pontra, ahol döntenie kell, hogy vagy elfogadja a saját korlátait, vagy fiktív magyarázatokba menekül).
Nekem az a bajom az istenhittel, hogy túlságosan antropomorf, túlságosan gyanúsan magunkból indul ki, a saját magunk visszatükröződését mutatja, túl jól megmagyarázható elemi humán pszichológiai jelenségekkel, igényekkel a kialakulása, és túl sok bizonyíték van arra, hogy a technikai, tudományos fejlődéssel hogyan alakul át, tolódik ki mindig az épp megmagyarázhatatlan jelenségek határához. Persze teoretikusan nem vethető el az a hipotézis, hogy van egy általunk nem érzékelhető, vizsgálható felsőbbrendű lény, aki irányítja a szálakat, de sokkal több racionális bizonyíték mutatja, hogy ez csak egy hiedelem, mint azt, hogy lehet benne valami.
Az istenhitbe nagyon könnyű beleesni, mert csábító a gondolat, hogy az életnek van valami fennkölt, nagyobb távlatú értelme, hogy nem tűnünk el nyomtalanul a halál után, stb. De attól még, hogy valami számunkra megnyugtató, nem lesz okvetlenül igaz. :/