Szerintem a fidesz nem esik szét, max. kicsit megújul, mások veszik át a báb szerepét. De ha szétesik se kár érte, ismét csak szerintem. Na nem is ez a lényeg. Valahol a hatvanas évek hülye gazdaságpolitikájának is meg volt a maga gazdasági érdeke, akkor mi, mármint az ország lehet, hgoy azt érzékelte, hogy politikai nyomásra működik a gazdaság és eszetlenül, de a nagy egész mögött (szocialista blokk) ugyanúgy létezett egy okos, és a korszaknak megfelelő gazdasági cél. Lehet, hogy mondjuk az acél országa nem mi lettünk, és hülyeség is volt, de legalább tudtunk adni ingyen vonatot másik országoknak, cserébe kaptunk ezt azt, vagy ugye meg kellett vennünk olcsóbban az acélt a kgst-ből, és nem a nyugatról. Akkor az egész KGST szintjén működtek az érdekek. Most is, csak nem kgst-nek hívják, meg nem szocialista és nyugati blokkok vannak. Bár, pont most olvastam, hogy putyin akarja ellátni a világot jó, nem génkezelt élelmiszerrel. Na ebből aztán lesz bál.
Most nem nagyon belemélyedve, azért én úgy gondolom, hogy bármiféle rendszer, hatalom, politikai beállás, királyság, ország mind gazdasági érdekeken alapul, és azok irányítják, max. ráhúznak egy jófajta politikát, hogy be lehessen adagolni a népnek.