A gyakorlatban pedig egy ekkora gyerek, aki már tudja azt mondani, hogy mami, akaratos, és próbálgatja mik a határok, hogy tudja manipulálni a szülőket. Tekintsünk most el attól, hogy mi a háttértörténet, hogy ma tették először be a szobába, vagy már fél éve bent van (amúgy a külön szoba még senkinek sem ártott meg, sőt), hogy büntiben van, vagy egyáltalán este van-e, vagy mondjuk ebéd utáni szunya? Nos ordít, mert valamiért nem akar egyedül lenni. Fel akarja magára hívni a figyelmet. Felmászik. Hátha valaki látja. (kb. mint amikor a kutya ugat a csukott ajtónak). Ha ebben a pillanatban véletlenül benyitna az anyja-apja, odarohanna, jajj kicsikém majdnem leestél, jajj istenkém, hát vigyázni kell rád. Nem teszik többet külön, vagy minden rinyára berohannak. Na aztán neveld ki a gyerekből, hogy ne legyen akaratos, hisztis, ne manipulálja ki azt, amit akar. De itt mi történt? Feltéve, hogy tisztába van téve, evett és nem beteg, a gyereknek aludnia kéne, de nem akar. Megy a sírás, amikor ez nem segít, ki akar mászni (ha sikerül, úgyis visszateszik), de visszaesik az amúgy puha ágyba. Lett baja? Reggel látja a szüleit? amúgy tudja, hogy nincs egyedül, mert fél órával előtte még az anyja puszilgatta a kis hasát? Nincs arra szabály, hogy az egy éves gyereket még hagyjuk, hadd szórakozzon velünk, de a két éves már manipulatív, annak már ne. A gyakorlatban azért máshogy mennek a dolgok. És egy még beszélni nem, de már totyogni tudó gyerek, bőven jól ki tudja fejezni magát, és olyan akaratos tud lenni, hogy az csak na. És pontosan ismeri a világát, nagyon jól tudja, hogy ha a sötét szobában ébred, akkor az alvásnak van az ideje. És egy ekkora gyerek ki is erőszakolja, amit akar, ha hagyják neki.
Az meg, hogy mondjuk előre is eshetett volna, valószínű okoz egy kis fejfájást a szülőknek, de ha két másodpercre nem figyelsz egy gyerekre, akkor is csinálhat valami hülyeséget.
A gyakorlatban pedig egy ekkora gyerek, aki már tudja azt mondani, hogy mami, akaratos, és próbálgatja mik a határok, hogy tudja manipulálni a szülőket. Tekintsünk most el attól, hogy mi a háttértörténet, hogy ma tették először be a szobába, vagy már fél éve bent van (amúgy a külön szoba még senkinek sem ártott meg, sőt), hogy büntiben van, vagy egyáltalán este van-e, vagy mondjuk ebéd utáni szunya? Nos ordít, mert valamiért nem akar egyedül lenni. Fel akarja magára hívni a figyelmet. Felmászik. Hátha valaki látja. (kb. mint amikor a kutya ugat a csukott ajtónak). Ha ebben a pillanatban véletlenül benyitna az anyja-apja, odarohanna, jajj kicsikém majdnem leestél, jajj istenkém, hát vigyázni kell rád. Nem teszik többet külön, vagy minden rinyára berohannak. Na aztán neveld ki a gyerekből, hogy ne legyen akaratos, hisztis, ne manipulálja ki azt, amit akar. De itt mi történt? Feltéve, hogy tisztába van téve, evett és nem beteg, a gyereknek aludnia kéne, de nem akar. Megy a sírás, amikor ez nem segít, ki akar mászni (ha sikerül, úgyis visszateszik), de visszaesik az amúgy puha ágyba. Lett baja? Reggel látja a szüleit? amúgy tudja, hogy nincs egyedül, mert fél órával előtte még az anyja puszilgatta a kis hasát? Nincs arra szabály, hogy az egy éves gyereket még hagyjuk, hadd szórakozzon velünk, de a két éves már manipulatív, annak már ne. A gyakorlatban azért máshogy mennek a dolgok. És egy még beszélni nem, de már totyogni tudó gyerek, bőven jól ki tudja fejezni magát, és olyan akaratos tud lenni, hogy az csak na. És pontosan ismeri a világát, nagyon jól tudja, hogy ha a sötét szobában ébred, akkor az alvásnak van az ideje. És egy ekkora gyerek ki is erőszakolja, amit akar, ha hagyják neki.
Az meg, hogy mondjuk előre is eshetett volna, valószínű okoz egy kis fejfájást a szülőknek, de ha két másodpercre nem figyelsz egy gyerekre, akkor is csinálhat valami hülyeséget.