most nyugodtan belemászhatnánk a kognitív fejlődés fázisaiba
"amúgy tudja, hogy nincs egyedül, mert fél órával előtte még az anyja puszilgatta a kis hasát?"
egy babánál kb egy éves korig tart míg kialakul nála a szenzomotoros koordinációja, magyarán mozgás és az érzékszervek összehangulása. Megtanul a csecsemő különbséget tenni a külvilágból érkező ingerek között, megtanulja a testi énje határait, ez a testkép kialakulása.
majd ez után 2-3 éves korig tart egy fantazmikus "szint", ahol a gyerek testi én tudata után az érzelmi énje fejlődik ki. A szakasz kezdetén az énnek még nincsenek szilárdan kialakult érzelmi határai, a csecsemő a világot saját maga meghosszabbításának tartja (primer narcizmus). Mivel nem tudja magát megkülönböztetni a világtól, ezért azt hiszi, hogy amit ő érez, azt érzi a világ is, amit ő lát, azt látja a világ is. Pl, ha ebben a korban a kisgyerek bújócskázik, szeme elé teszi a kezét, azt hiszei, ha ő nem látja anyját, anyja sem látja őt.
15-24 hónapos kora körül a csecsemő elkezd különbséget tenni önmaga és érzelmi környezete között, megszületik az érzelmi én. Ebben a szakaszban alakul ki a fantázia, az érzelmek, a kötődés. Anya és gyermeke között "összeérés", érzelmi ráhangolódás zajlik. Itt lehetnek fokozatok, hogy amelyek későbbi kimenteleket határozhat meg. Szerencsés esetben az anya tényleg anyai ösztönökkel, nem csak utánozza a gyermeket, hanem totál ráhangolódik a gyerekre és modalitásban visszatükrözi. Van felhangolódás és félrehangolódás is, az előbbi intenzívebb érzelmi tükröt jelent az anya részétől, az utóbbinál pedig teljesen vagy csak részben más állapot visszatükrözése zajlik.
Ezek mind a gyermek érzelmi állapotainak meghamisítását, énképének torzítását illetve érzelemszabályozásának hiányosságait eredményezhetik, befolyásolhatják.
A szakasz végére kifejlődik a képi memória, és az ún. tárgyállandóság, amikor is az idegrendszer odáig fejlődik, hogy a külvilág tárgyai már megmaradnak a gyermek fejében, képzeleti képekben akkor is, ha azok eltőnnek a látóteréből.
összegezve tehát 2-3 éves korig, a gyerek előtt, ha egy piros labdát beraksz a fiókba és becsukod, arra azt hiszi, hogy eltűnt, ellenben a felnőtt logikával, aki tudja, hogy csak a fiókban van. Nem feltétlenül tudja a gyerek, hogy ő nincs egyedül. A másik, ahogy olvasható, a gyermek érzelmi énje ebben az időben fejlődik ki, tehát fokozottan fontos, hogy a gyermek milyen külső támogatást kap ebben a folyamatban.
Persze, bele lehetne még jobban mélyülni ebbe a témába. Természetesen az is szülői döntés, hogy hagyjuk a gyereket sírjon magában, "majd megszokja", meg külön altatjuk, mert nekünk úgy kényelmesebb. Meg az is egy szülői döntés, hogy minden körülményt biztosítanak a szülők a fejlődő szeretett gyermeküknek, és majd a kellő időben (pszichológiai eszközökkel, pl mesepszichológia) mesékkel átszoktatják a gyermeket pl más szobába, stb stb
"amúgy tudja, hogy nincs egyedül, mert fél órával előtte még az anyja puszilgatta a kis hasát?"
egy babánál kb egy éves korig tart míg kialakul nála a szenzomotoros koordinációja, magyarán mozgás és az érzékszervek összehangulása. Megtanul a csecsemő különbséget tenni a külvilágból érkező ingerek között, megtanulja a testi énje határait, ez a testkép kialakulása.
majd ez után 2-3 éves korig tart egy fantazmikus "szint", ahol a gyerek testi én tudata után az érzelmi énje fejlődik ki. A szakasz kezdetén az énnek még nincsenek szilárdan kialakult érzelmi határai, a csecsemő a világot saját maga meghosszabbításának tartja (primer narcizmus). Mivel nem tudja magát megkülönböztetni a világtól, ezért azt hiszi, hogy amit ő érez, azt érzi a világ is, amit ő lát, azt látja a világ is. Pl, ha ebben a korban a kisgyerek bújócskázik, szeme elé teszi a kezét, azt hiszei, ha ő nem látja anyját, anyja sem látja őt.
15-24 hónapos kora körül a csecsemő elkezd különbséget tenni önmaga és érzelmi környezete között, megszületik az érzelmi én. Ebben a szakaszban alakul ki a fantázia, az érzelmek, a kötődés. Anya és gyermeke között "összeérés", érzelmi ráhangolódás zajlik. Itt lehetnek fokozatok, hogy amelyek későbbi kimenteleket határozhat meg. Szerencsés esetben az anya tényleg anyai ösztönökkel, nem csak utánozza a gyermeket, hanem totál ráhangolódik a gyerekre és modalitásban visszatükrözi. Van felhangolódás és félrehangolódás is, az előbbi intenzívebb érzelmi tükröt jelent az anya részétől, az utóbbinál pedig teljesen vagy csak részben más állapot visszatükrözése zajlik.
Ezek mind a gyermek érzelmi állapotainak meghamisítását, énképének torzítását illetve érzelemszabályozásának hiányosságait eredményezhetik, befolyásolhatják.
A szakasz végére kifejlődik a képi memória, és az ún. tárgyállandóság, amikor is az idegrendszer odáig fejlődik, hogy a külvilág tárgyai már megmaradnak a gyermek fejében, képzeleti képekben akkor is, ha azok eltőnnek a látóteréből.
összegezve tehát 2-3 éves korig, a gyerek előtt, ha egy piros labdát beraksz a fiókba és becsukod, arra azt hiszi, hogy eltűnt, ellenben a felnőtt logikával, aki tudja, hogy csak a fiókban van. Nem feltétlenül tudja a gyerek, hogy ő nincs egyedül. A másik, ahogy olvasható, a gyermek érzelmi énje ebben az időben fejlődik ki, tehát fokozottan fontos, hogy a gyermek milyen külső támogatást kap ebben a folyamatban.
Persze, bele lehetne még jobban mélyülni ebbe a témába. Természetesen az is szülői döntés, hogy hagyjuk a gyereket sírjon magában, "majd megszokja", meg külön altatjuk, mert nekünk úgy kényelmesebb. Meg az is egy szülői döntés, hogy minden körülményt biztosítanak a szülők a fejlődő szeretett gyermeküknek, és majd a kellő időben (pszichológiai eszközökkel, pl mesepszichológia) mesékkel átszoktatják a gyermeket pl más szobába, stb stb