ehhez a gondolatmenthez kiegészítésként hozzátartozik az is, hogy az ego kialakulása 2-3 éves kortól 6-7 éves korig tart.
(ezek a számok általánosított számok, természetesen egyénenként változhatnak)
Igaz, hogy már a csecsemő 0 éves korától érzelmi megélései viselkedési szokásokat építenek ki az agy ideghálózatában, ám az a manipuláció, amiről pl te beszéltél Ninja, az ebben 2-3 és 6-7 éves szakaszban jellemző. Ez az a szakasz, ahol a gyerek beköltözik a fejébe. A beszéd kialakulásával megjelennek a saját gondolatok. Ebben a korszakban épül ki továbbá a felettes én, vagyis a viselkedést szabályozó elvek, normák belsővé tett rendszere is.
Ezt a fejlődési szakaszt az egocentrizmus és az impulzivitás határozza meg a kognitív fejlődésben pedig a művelet előtt gondolkodás. Ez a szakasz az ödipus és eletra korszak is.
Tehát, azok a hisztik és manipulálások, amelyekről ti beszéltetek, az ebben a korban jön elő. Magyarán, itt már kifejlődik az a készség, hogy tudatosan manipulálhat ezekkel, míg 3 éves korig csak a belső valós igények kiélése történik leginkább.