Nem tudom, viccből írtad-e, de ha nem, akkor igazán azt kívánom, hogy egyszer éld le így az életed mint én vagy ő.
Az autisták nem tudom, mennyit fognak ebből fel, vagy mennyire vágynak a "normális" életre. De azt tudom, hogy én nagyon is, ami eddig nem igazán sikerült. Mozi, kirándulás, haverokkal beülni egy étterembe/bárba, chill-elni hajnalban a főtéren? Soha ilyen tapasztalatom nem volt, pedig mindennél jobban vágyok egy megértő baráti társaságra. De egyszerűen képtelen vagyok elengedni magam ha beszélgetni kell. Úgy nézek ki, mint akit vallatnak, ha beszélgetnem kell. És a legtöbb ember hamar eltávolodik tőlem.
Hajaj pedig ha tudnák, hogy az tudja a legjobban értékelni a barátságot (és/vagy szerelmet) aki szinte SEMMIT nem kapott belőle egész életében. Mint a szegény gyereknek a bicikli. Sokkal jobban örül neki, mint egy gazdag kölyök, aki már a Playstation 5-tel is játszott, annyi pénze van.
Ez egy horrorrisztikus börtön, az agyam mindig leblokkol kommunikáció során. Telefonálás, kisboltba vásárlás, .....mind egy B-kategóriás horrorfilmmel ér fel nekem. Se egy kerek értelmes mondatot nem tudok elmondani, se szembe nézni nem tudok, a testbeszédem teljesen nulla. Hát mégis ki akar "ilyen" emberrel barátkozni, ne adj Isten beleszeretni?
Pedig láthatod az írásomat, hogy elég tiszta (pár helyesírási hiba becsúszhat, gyorsan írok), nem vagyok se szellemi fogyatékos, se őrült. Az üveghegy mögötti lilapéntek utcában én lennék a leghűségesebb barát, én lennék a legbújósabb, romantikusabb szerelmes.
Ha még mindig nem tiszta, hogyan is élem mindennapjaimat, nyugodtan kérdezz.
Az autisták nem tudom, mennyit fognak ebből fel, vagy mennyire vágynak a "normális" életre. De azt tudom, hogy én nagyon is, ami eddig nem igazán sikerült. Mozi, kirándulás, haverokkal beülni egy étterembe/bárba, chill-elni hajnalban a főtéren? Soha ilyen tapasztalatom nem volt, pedig mindennél jobban vágyok egy megértő baráti társaságra. De egyszerűen képtelen vagyok elengedni magam ha beszélgetni kell. Úgy nézek ki, mint akit vallatnak, ha beszélgetnem kell. És a legtöbb ember hamar eltávolodik tőlem.
Hajaj pedig ha tudnák, hogy az tudja a legjobban értékelni a barátságot (és/vagy szerelmet) aki szinte SEMMIT nem kapott belőle egész életében. Mint a szegény gyereknek a bicikli. Sokkal jobban örül neki, mint egy gazdag kölyök, aki már a Playstation 5-tel is játszott, annyi pénze van.
Ez egy horrorrisztikus börtön, az agyam mindig leblokkol kommunikáció során. Telefonálás, kisboltba vásárlás, .....mind egy B-kategóriás horrorfilmmel ér fel nekem. Se egy kerek értelmes mondatot nem tudok elmondani, se szembe nézni nem tudok, a testbeszédem teljesen nulla. Hát mégis ki akar "ilyen" emberrel barátkozni, ne adj Isten beleszeretni?
Pedig láthatod az írásomat, hogy elég tiszta (pár helyesírási hiba becsúszhat, gyorsan írok), nem vagyok se szellemi fogyatékos, se őrült. Az üveghegy mögötti lilapéntek utcában én lennék a leghűségesebb barát, én lennék a legbújósabb, romantikusabb szerelmes.
Ha még mindig nem tiszta, hogyan is élem mindennapjaimat, nyugodtan kérdezz.