Nem értem, hogy érted azt, hogy levegőmentesen folyik a víz? A hálózati víz nagyon is dúsított levegővel.
A mérőóránál a víz áramlási sebessége közel akkora, mint amennyivel a csapolókon kifolyik majd. Pontosan ez a beszabályozás lényege.
Nem vesz fel semmilyen alakot, amilyen a csapoló belső kialakítása olyan lesz a kiáramló közeg "felülete" is. Ép ilyen előnyét használják fel az ú.n. perlátoroknak. Ennek a szerkezetnek a lényege /energiatakarékosság/, hogy dúsítja levegővel a vizet, szinte már habosítja, azt az érzetet keltve ezáltal, mintha lényegesen nagyobb lenne a kiáramlási sebesség. Éppen ellenkezőleg lesz ez, a levegővel feldúsított víznek köszönhetően a többnek tűnő kifolyó közeg sokkal kevesebb lesz, magyarul sokkal hatákonyabb a vízfelhazsnálás, energiát spórolhatunk meg vele, hiszen sok lelvegő, kevesebb víz, nagy "zubogás". A felhasználó azt hiszi, hogy sok víz áramlik át, holott épp ellenkezőleg, jóval kevesebb vízzel mos kezet. Na ez az energiacsökkentés lényege. És ezek már létező csaptelepek, nem koncepciók.