Igen. Egyrészt igaz, hogy saját maguk tehetnek arról, hogy idáig sülyedtek. De több tényező is "besegített" ebben. Pl. az egyre nehezebb, keményebb megélhetési lehetőségek. Az ember lelkileg nagyon törékeny. Elég néhány rossz döntés (hitel, házasság-vállás....), vagy csak rövid ideig tartó szerencsétlen időszak (munkahelyi felmondás), máris sokan összeroppannak és elveszettnek hiszik magukat. Ekkor vagy csak magukba roskadnak, vagy itallal együtt roskadnak magukba és akkor már nehéz a visszafelé vezető út.
Ezeknek az embereknek segítségre lett volna szükségük még akkor amikor megindultak a lejtőn. Akkor kellett volna valakinek vagy valamilyen szervezetnek (szakembereknek) segíteniük, hogy ne sülyedjenek ennyire mélyre. Most már késő.
Én is emberekkel dolgozom és volt rá példa, hogy segíteni szerettem, volna néhány szerencsétlen sorsú emberen (nem voltak ennyire szélsőséges esetek, de bőven átlag alatti életszinvonalúak voltak), de sajnos nagyon elutasítóak voltak és igénytelenek a segítségnyújtásra. Úgy mutatták, hogy ők boldogok és a pénz nem boldogítaná őket. Ráadásúl még ki is használták a jószívűségemet és munkaidő alatt túl sokat italoztak, persze a munka rovására.
Ezért nagyon sajnálom őket, de belátom azt, hogy esélytelenek az újboli beilleszkedésre. Sajnálatos élethelyzetek ezek, gondoljuk csak bele magunkat az ő helyzetükbe....folyamatos megalázottság, kilátástalan jövő, fájdalom, szenvedés, éhezés, fázás, betegségek stb.-mindez nap mint nap és még ráadásul csak aggatnak közöttünk. De ők is emberek és joguk van élni ugyanúgy mint bárki másnak. Sajnos el kell viselnünk őket.
Életképek a moszkvai utcákról.
Ezeknek az embereknek segítségre lett volna szükségük még akkor amikor megindultak a lejtőn. Akkor kellett volna valakinek vagy valamilyen szervezetnek (szakembereknek) segíteniük, hogy ne sülyedjenek ennyire mélyre. Most már késő.
Én is emberekkel dolgozom és volt rá példa, hogy segíteni szerettem, volna néhány szerencsétlen sorsú emberen (nem voltak ennyire szélsőséges esetek, de bőven átlag alatti életszinvonalúak voltak), de sajnos nagyon elutasítóak voltak és igénytelenek a segítségnyújtásra. Úgy mutatták, hogy ők boldogok és a pénz nem boldogítaná őket. Ráadásúl még ki is használták a jószívűségemet és munkaidő alatt túl sokat italoztak, persze a munka rovására.
Ezért nagyon sajnálom őket, de belátom azt, hogy esélytelenek az újboli beilleszkedésre. Sajnálatos élethelyzetek ezek, gondoljuk csak bele magunkat az ő helyzetükbe....folyamatos megalázottság, kilátástalan jövő, fájdalom, szenvedés, éhezés, fázás, betegségek stb.-mindez nap mint nap és még ráadásul csak aggatnak közöttünk. De ők is emberek és joguk van élni ugyanúgy mint bárki másnak. Sajnos el kell viselnünk őket.