La Fontaine szellemében : A tücsök és a hangya - a legújabb verzió
Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII. században is. Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.
Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.
Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, egyikük éhen is halt.
Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár!
És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" - rendelkezett.
A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!" -rikkantotta.
Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.
A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van rá?"
Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.
Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"- duruzsolta társai fülébe.
Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy rasszista és kirekesztő.
Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...
Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"
Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte: "RASSZISTAAAA!"
A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül. Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.
Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül kaszabolták le az utolsó hangyát is.
Minden La Fontaine mesének van tanulsága.
Ennek is.
Nem mondjuk ki.
Nem vagyunk rasszisták.
Cigánybűnözés márpedig nincs.
Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII. században is. Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.
Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.
Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, egyikük éhen is halt.
Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár!
És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" - rendelkezett.
A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!" -rikkantotta.
Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.
A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van rá?"
Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.
Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"- duruzsolta társai fülébe.
Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy rasszista és kirekesztő.
Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...
Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"
Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte: "RASSZISTAAAA!"
A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül. Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.
Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül kaszabolták le az utolsó hangyát is.
Minden La Fontaine mesének van tanulsága.
Ennek is.
Nem mondjuk ki.
Nem vagyunk rasszisták.